"Nem kerültünk közelebb az álmainkhoz" - így ünnepeltek a pártok
Utolsó frissítés:
Orbán Viktor miniszterelnök zárt térben, a Zeneakadémián mondott beszédet este, délután az ellenzéki pártok emlékeztek. Karácsony Gergely főpolgármester szerint Budapestnek a köztársasági eszme őrzőjének is kell lennie.
Most érkezett
Ezekkel a programokkal várják az ünneplőket Karácsony Gergelyék
A főpolgármester mellett Hajós András is beszédet mond.
Az október 23-i rendezvényekről röviden:
- Orbán Viktor miniszterelnök a Zeneakadémián arról beszélt, "a haza mi vagyunk, szőröstül, bőröstül", 1956-nak pedig olyan erkölcsi kisugárzása volt, hogy azt az egész Földön érezni lehetett. A miniszterelnök nem teltház előtt beszélt, a kijáratnál maroknyi tüntető várta.
- A szintén a Zeneakadémia előtt tartott DK-s flasmob vége az lett, hogy Domokos Ágnes önkormányzati képviselőt kórházba szállították, miután a vadhajtásos Bede Zsolt az elmondások szerint a mellébe mart. Bedét a rendőrök vitték el.
- Karácsony Gergely a Városháza most megnyitott parkolójában mondott beszédet, azt mondta, "visszavettük a fővárost, hogy visszaadhassuk", Budapestnek a köztársasági eszme őrzőjének is kell lennie. A beszéd után a hvg.hu-nak azt mondta, "egy optimistább városban élünk."
- A Jobbikot a Corvin közben tartott megemlékezésén hazaárulózta a Legio Hungaria, a szélsőjobboldali csoport ezt megelőzően az Aurórában felgyújtott egy LMBTQ zászlót.
- A pártok ünnepi beszédeinek java része kormányellenes volt, Fekete-Győr András Momentum elnök például sunyi, rotható rendszert emlegetett. Többen elmondták, az október 13-i választás változást hozott.
- A Fidesz kiadott egy közleményt, amelyben vér nélküli forradalomról írtak.
Percről percre
"Hazaárulók, hazaárulók" - balhé volt a Jobbik megemlékezésén
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője tudósítónknak azt mondta, akik egy '56-os megemlékezést megzavarnak, "biztosan nem nemzeti érzelmű emberek", inkább "Fidesz-zsoldosok".
Az ünnep előestéjén tudják, miről beszélt Kövér László?
Hogy a sajtószabadság nagyobb, mint kellene. A fékek és ellensúlyok ellen is kikelt.
A Fidesz "vér nélküli" forradalomról ír
Nem volt olyan rég, hogy az internacionalista baloldal diktatúrát épített itt Európa közepén. 1956 a szabadságszerető magyar nép lázadása volt az internacionalista baloldal diktatúrája ellen - írta közleményében a Fidesz.
1956 arról szólt, hogy a magyar nép végre maga akart dönteni saját hazájáról, Magyarországról. Békés, vér nélküli forradalomban emelte fel szavát, hogy végre ne mások döntsenek helyettünk, és Magyarország szabad, független, demokratikus ország legyen.
Ötvenhat hősei egy olyan szabad hazáért harcoltak és áldozták az életüket, amely szuverén, amelyet nem mások irányítanak, amely maga dönt sorsáról, a gazdaságáról, amelyet nem bábok vezetnek, amelynek senki nem diktálhatja, hogyan és kivel éljenek a magyarok, amelytől senki nem veheti el a kultúráját és a nemzeti szuverenitását. A magyar mindörökre szabadságszerető nép, amely soha többé nem felejti az internacionalista baloldal diktarúját és azt sem, hogy a diktatúra úgy érkezett, hogy bábokat nevezett ki és „felszabadításnak” hirdette magát - zárul közelményük.
Szélsőjobbosok az Aurórában zászlót gyújtottak
Pikó András polgármester védelmet kért az Aurórához, miután szélsőjobboldaliak felgyújtottak egy LMBTQ zászlót.
A Jobbik elnöke kommunistázza a Fideszt
Érdekes beszédet tart a Jobbik elnöke, Sneider Tamás, aki a Corvin közben arról beszélt, a Fidesz-KDNP frakcióban több kommunista párttagkönyvvel rendelkező ülhet, mint amennyien a DK és az MSZP sorai között.
Felrótta, hogy az ügynökaktákat nem hajlandó nyilvánosságra hozni a Fidesz. "Ez lenne a kommunista-ellenes Fidesz?" Szerinte nem Soros György pénze alapozta meg a Fidesz felemelkedését - bár kellett hozzá -, hanem az a rengeteg paktum, amit a "kommunistákkal kötöttek", és amit most kötnek mindekivel a szemünk láttára. "Enyveskezű arcára minden ráfér"
Oroszország és Törökország terjeszkedéséről is beszél. "Keleti despotáknak és nyugati tőkéseknek sem akarunk a csicskái lenni" - mondja Sneider. A független Magyarország üzenete a legfontosabb október 23-án. Szerinte a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt. Azt kéri, a jobbikos polgármesterek legyenek a "haza őrei".
A Jobbik feltámadt, mint a Főnix-madár, támadjon fel az ország is
- ezzel zárta beszédét. A helyszínen lévő képviselők, polgármesterek a Koronára tesznek esküt.