Müller Cecíliának üzennek a háziorvosok, stagnál az új olaszországi fertőzések száma – a koronavírus-járványról percről percre
Utolsó frissítés:
Elfogadta a Fidesz-kétharmad a felhatalmazási törvényt. Újabb két ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegségben, amely így már 15 halálos áldozatot követelt. Most egy érdi idősotthon egyik lakójának szervezetében mutatták ki a kórokozót. Hírek a járványról percről percre.
Most érkezett
Már a húsvéti nyulak is maszkot kaptak
A közelgő húsvétra való készülődést sok tekintetben átírta a koronavírus, még a csokinyusziknak is szájmaszk készül. További részletek itt.
- A Fidesz-kétharmad elfogadta a felhatalmazási törvényt
- Újabb két ember halt meg, már 447 fertőzött van Magyarországon
- Müller Cecília: Nincs az a teszt, ami meggátolná a járvány terjedését
- Koronavírusos egy érdi idősotthon lakója, 90 ember van karanténban
- 700 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma a világban
- Válságkezelés helyett már gazdaságélénkítésben gondolkozik Orbán
- Egymillió eurót adományoz Budapestnek Soros György
- Húsz oktatási és civil szervezet kéri az új alaptanterv bevezetésének halasztását
- A koronavírus miatt egy ideig senki ne tervezzen festést, mázolást, lakásfelújítást
Percről percre
Egy 74 éves jászberényi asszony is koronavírusos
Jászberényben is van már igazolt koronavírusos beteg – jelentette be Facebook-oldalán Budai Lóránt. Egy 74 éves asszony tesztje lett pozitív. A polgármester szerint
a néni és családja felelősen viselkedett, a hozzátartozók otthon tartották és ellátták idős rokonukat, a vírust közülük vihette haza valaki.
Az idős hölgyet jelenleg Szolnokon kezelik, a hozzátartozókat vizsgálják, karanténba helyezésük folyamatban van.
Gryllus Dorka a Home office-ban: "Nekünk nagyon-nagyon jó"
Egy német kezdeményezésből kiindulva az állami alapfizetés sem lenne elvetendő eszköz a létbizonytalanság elleni harcban – véli a színésznő. Emellett arra is emlékeztet, hogy a vírus ugyan komoly erőpróba a társadalomnak, de csekélység ahhoz képest, amit mások átélnek, vagy átéltek.
A hvg360 "Home office – Jelentések a "karanténból" sorozatának újabb darabját ezen a linken tekintheti meg.
Három koronavírusos embert kezelnek a zalaegerszegi kórházban
Három koronavíusos embert kezelnek a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban – közölte Facebook-oldalán Balaicz Sándor polgármester. Az otthonukban gyógyulókról csak annyit közölt, ők nem Zalaegerszegen élnek. A kórházba eddig 125 koronavírus-gyanús beteget szállítottak be, három kivételével mindenkinek negatív lett a tesztje. Volt, akit hazaengedtek, mást influenzával, tüdőgyulladással vagy valamilyen szövődmény miatt kezelnek.
Olaszországban 100 ezer fölött jár a vírusfertőzöttek száma
Eddig 11 591 ember életét követelte a járvány az országban, vagyis még mindig nagyon sokan, egy nap alatt 812 fertőzött halt meg.
Az összes fertőzött magába foglalja az elhunytak és a gyógyultak adatait is. Az aktuálisan fertőzöttek száma 75 528.
Jelenleg 27 795 ember fekszik kórházban, 3981 embert közülük az intenzív osztályon ápolnak. Mindeközben 43 752 fertőzött van házi karanténban.
32,5 milliárd forintot ad az újságíróknak a Facebook a koronavírus-járvány miatt
A legnagyobb közösségi oldal szerint egy világjárvány idején is pontos és hiteles tájékoztatásra van szükség, ezért óriási pénzzel támogatják a helyi szerkesztőségeket.
A Facebook saját dolgozóit 1000 dollárral segíti a nehéz helyzetben, a szerkesztőségek részére pedig összesen 100 millió dollárt, vagyis nagyjából 32,5 milliárd forintot különítettek el.
Egy nap alatt 180-an haltak meg az Egyesült Királyságban
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában Angliában százötvenkilenc, Walesben tizennégy, Skóciában hat, Észak-Írországban pedig egy emberéletet követelt a járvány, így egy nap alatt öszesen 180-nal nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az Egyesült Királyságban.
Az elhunytak életkora 32-től 98-ig terjed, és négyüket leszámítva mindannyiuknak más egészségügyi problémáik is voltak.
Összesen 1284 koronavírussal kapcsolatos halálesetet regisztráltak eddig az országban.
Valószínűleg elhalasztják a wimbledoni tenisztornát is
A wimbledoni tenisztornát szervező All England Club korábban úgy fogalmazott, hogy mérlegeli a koronavírus-járvány miatt várható forgatókönyveket, vagyis a verseny elhalasztását, illetve esetleges törlését. A döntés elvileg szerdán születik meg, de a német teniszszövetség alelnöke szerint már most biztos, hogy elmarad az idei torna, írja a CNN.
Von der Leyen: Elengedhetetlen, hogy a fontos feladatot ellátó munkavállalók eljussanak a munkahelyükre
Az Európai Bizottság elnöke az egyik közösségi oldalra feltöltött videóüzenetében mondta el, hogy az uniós bizottság gyakorlati útmutatót adott ki annak biztosítására, hogy az unión belül ingázó munkavállalók, különösen azok, akik a koronavírus okozta világjárvány megfékezésében kulcsfontosságú szerepet töltenek be, akadálytalanul eljuthassanak munkahelyükre.
E munkavállalók közé tartoznak többek között az egészségügyi és élelmiszeripari ágazatban, valamint az egyéb alapvető szolgáltatások terén, például a gyermek- vagy az idősgondozásban dolgozók, valamint a létfontosságú közüzemi személyzet.
Közéjük tartoznak továbbá az egészségügyhöz kapcsolódó ágazatok kutatói, az orvostechnikai eszközök üzembe helyezéséhez szükséges szakemberek, a tűzoltók és a rendőrök, valamint a közlekedési dolgozók.
Nincs elég védőruha, az egészségügyi szakdolgozók nyílt levélben kérnek segítséget
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) nyílt levélben kéri a döntéshozókat arra, hogy pótolják a betegellátást végző egészségügyi dolgozók ruházatát, illetve végezzék el központi tisztítását. A medicalonline.hu-n megjelent levelet a kamara elnöke, dr. Balogh Zoltán jegyzi.