Néhány óra alatt 51 ezer oltást adtak be ma

Első oltásokból hosszú hetek óta 2-3 ezret tudtak csak beadni naponta. Hétfőn néhány óra alatt már 7 ezren jelentkeztek érte.

  • MTI MTI
Néhány óra alatt 51 ezer oltást adtak be ma

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Sikeresen indult az oltási akcióhét, délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkár. György István a közmédiának elmondta: a beadott oltásokból

  • 42 ezer harmadik,
  • nagyjából 7 ezer első,
  • a többi második.

Ötféle oltóanyaggal oltanak, ezek mindegyike elérhető az oltóhelyeken. Valamennyi helyszínen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek.

A hétfőn délig beadott körülbelül 7 ezer első oltás az elmúlt másfél-két hónap napi teljesítményének a sokszorosa – mondta György István, aki mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát.

Arról is beszélt, hogy kérték a kórházakat, ha szükséges, nyissanak új oltóhelyeket, a hosszú várakozási időt elkerülendő.

Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, a védőoltásért érkezőket 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.