Kedden kiáll a sajtó elé Orbán Viktor

A miniszterelnök kormányinfót tart. Most legalább előre bejelentették.

  • hvg.hu hvg.hu
Kedden kiáll a sajtó elé Orbán Viktor

Schadl-Völner-ügy

Máig nem tudjuk pontosan, ki lehet "Tóni, Barbara és Ádám", de legalább azt már sejtjük, hova tűnt Schadl György kisrepülője és luxusautói. Számos kérdőjel maradt még az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében (amibe a végrehajtói kamara elnöke mellett Völner Pál igazságügyi államtitkár is belebukott), ezeket igyekszünk tisztázni, tartsanak velük!

Orbán Viktor kormányfő tartja az év utolsó kormányinfóját – közölte meghívójában a Miniszterelnöki Kabinetiroda. A sajtótájékoztató kedden 10 órakor kezdődik a karmelita kolostorban.

A kormányinfókat hagyományosan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartja csütörtökönként. Igaz, erre már több mint két hete, a Völner-ügy kirobbanása óta nem került sor. Gulyás utoljára december 10-én, a Miniszterelnökségen tartott rendkívüli sajtótájékoztatón állt újságírók elé, amikor az Alkotmánybíróság döntésére reagált.

Orbán Viktor hosszú ideje nem ad interjút a független sajtónak, jellemzően péntek reggelenként tájékoztat a kormány döntéseiről a Kossuth rádióban. Idén a kormányfő év eleji sajtótájékoztatója is elmaradt a koronavírus-járvány miatt, júniusban viszont teljesen váratlanul megjelent a kormányinfón – anélkül, hogy erről előre tájékoztatták volna a sajtó képviselőit.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.