szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A külügyminiszter a hagyományos diplomáciai feladatkörökön túl az energetikai szektorban is komolyabb feladatokat kaphat, nagy valószínűséggel ő fog tárgyalni Brüsszellel az uniós szankciókkal kapcsolatban is.

Több energetikával kapcsolatos feladatkör is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez kerülhet az új kormányban – értesült kormányközeli forrásokból a 24.hu. A portál úgy tudja, hogy bár még sok minden nem dőlt el véglegesen, de három feladatkör nagy valószínűséggel Szijjártó Péter felügyelete alá fog kerülni. Az első a paksi bővítés, aminek korábban önálló tárcája volt.

A második az energetikai ügyek nemzetközi szinten való képviselete, ebbe a nemzetközi beszerzésektől kezdve egészen az Európai Unió Energiaügyi Tanácsával való együttműködés is beletartozik, így nagy valószínűséggel az uniós szankciókkal kapcsolatos tárgyalások és feladatok egy részét is Szijjártó kezelheti majd – írja a 24.

A harmadik feladatkör pedig a Hungary Helps program lehet, aminek valójában már eddig is a külügy alatt kellett volna lennie. Ez az a kezdeményezés, amelyet kezdetben nagyszabású, globális, humanitárius projektként hirdettek meg, majd némi átszervezés után az üldözött keresztény közösségeket segítő programmá változott. Két éve felmerült már a megszüntetése is, de aztán mégis meghagyták, csak éppen pénzt nem tettek bele.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Baka F. Zoltán hvg360

Kormányalakítás: Így állt össze Orbán Viktor új csapata

Kipróbált harcostársakkal és sokat látott üzletemberekkel készül harcba szállni az ismerős és ismeretlen ellenfelekkel szemben az ötödik Orbán-kormány. A kormánynévsort szerda kora délután "jelentette be" Orbán Viktor, mikor közreadták, kivel egyeztetett kormányalakításról.