Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az szokás szerint nem derül ki, miben különbözik a feladata a területileg illetékes minisztériumi hivatalnokokétól.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Máthé László Eduárdot nevezte ki legfeljebb két évre.
A kinevezés szerint a szub-szaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos ellátja az ottani magyar szerepvállalás külpolitikai összehangolását, nyomon követi a Száhel-térségben megvalósuló diplomáciai, biztonsági és külgazdasági együttműködés alakulását, tárcaközi koordinációt végez a szub-szaharai térségben megjelenő magyar érdekek előmozdítása érdekében, javaslatokat tesz a térségre vonatkozó magyar érdekérvényesítés előmozdítására.
A minisztérium szervezeti ábrája szerint van a tárcának egy afrikai főosztálya és egy azt felügyelő helyettes államtitkára, és nem lehet tudni, miben tér el a biztos feladata az övéktől.
Az új kinevezett a minisztérium negyedik miniszteri biztosa a szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős Budai Gyula, a határon túli magyar közösségek hatékony támogatásáért felelős Zsigmond Barna Pál és az űrkutatásért felelős, nemrég az elhunyt Bajkai István helyére országgyűlési képviselőként belépett Ferencz Orsolya mellett.
Máthé László Eduárd egyébként régi hivatásos diplomata, dolgozott a ljubljanai nagykövetségen, nagykövet volt Kenyában, a közelmúltig pedig a lendvai magyar főkonzulátust vezette.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.