Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ez jelentősen befolyásolhatja egész osztályok működését, ágyakat kell majd szabadon hagyni, részlegeket bezárni.
Több budapesti kórházban komoly nehézséget okoz, hogy január 1-től megszüntették az úgynevezett bérnővérek alkalmazását – értesült az RTL Híradó.
Bérnővéreknek nevezzük azokat az egészségügyi dolgozókat, akik szabadidejük terhére más kórházakban is munkát vállalnak, de olyanok is lehetnek, akiknek nincs főállásuk egyetlen egészségügyi intézményben sem. Közülök van olyan is, aki vállalkozóként dolgozik, egyikük úgy nyilatkozott a Híradónak:
"Rákényszerítettek, hogy szolgálati jogviszonyba menjek, márpedig én nem fogok. Én is el fogok menni trafikba vagy akárhova is."
A vállalkozóként bérnővérként dolgozók a jogviszonyba lépéssel 30-50 százalékkal keresnének kevesebbet és átvezényelhetnék őket bármikor másik kórházba. Egy bérnővérek közvetítésével foglalkozó cég is nyilatkozott, szerintük is sokan jelezték, hogy nem kívánnak élni a jogviszonnyal. Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász elmondta, ez nagy befolyással lehet egyes osztályok működésére, ágyakat kell majd szabadon hagyni, részlegeket bezárni.
A Híradó úgy tudja, a budapesti Szent János Kórházban, a Dél-Pesti Centrumkórházban és a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben is vannak olyan osztályok, amelyeken a bérnővérek nélkül nincs elegendő szakdolgozó.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.