Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hamis főiskolai bizonyítvánnyal próbált érvényesülni két esetben is egy nő, aki ellen ezért most többrendbeli közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat. Nemcsak nem járt arra a képzésre, amelyről a bizonyítvány szólt, de még csak nincs is olyan szak azon a főiskolán.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közokirat-hamisítás miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki két alkalommal is hamis főiskolai bizonyítványt nyújtott be. A bizonyítvánnyal – nem létező – pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettségét akarta igazolni.
A vádlott 2023. április elején munkaviszonyt létesített egy cégnél, ekkor adta be a hamis főiskolai bizonyítványt, amely alapján úgy tűnt, hogy magán-munkaközvetítői tevékenységhez szükséges végzettséggel rendelkezik.
A dokumentum azonban nemcsak azért volt hamis, mert a főiskola soha nem állította ki ezt a részére, hanem mert az okiratban szereplő szakot az intézmény meg sem hirdette.
Mindez úgy derült ki, hogy a cég – nem tudva a bizonyítvány hamis voltáról – be akarta regisztrálni magán-munkaközvetítői tevékenység érdekében a kormányhivatalnál. Itt viszont a nyilvántartásba vétel során ellenőrizték a bizonyítványt.
Az eljárásban derült fény arra is, hogy egy évvel korábban a nő egy másik cég nevében ugyanezt a hamis bizonyítványt már egyszer benyújtotta, akkor egy munkaerő-kölcsönzésre jogosító nyilvántartásba be is jegyezték.
Az ügyészség a nőt többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, és ezért vele szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.