Letartóztatták az antifatámadások újabb német gyanúsítottját, 30 milliós óvadékkal szabadulhat

A magyar bíróság szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a budapesti antifatámadásokban való részvétellel gyanúsított 23 éves német férfi letartóztatását, de 30 milliós óvadékért elengednék. Az ügyben korábban érintett, de közben EP-képviselővé választott Ilaria Salis óvadéka csak 16 millió volt.

  • hvg.hu

Elrendelték a letartóztatását annak a 23 éves német állampolgárságú férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy – a nemrég európai parlamenti mandátumot szerző Ilaria Salishoz hasonlóan – részt vett a tavaly februári budapesti antifasiszta támadásokban. 

https://youtu.be/yGr-zgHkOTA?si=fKsgiAuPptrK9Lrr

A letartóztatásról hírt adó 24.hu-val a Fővárosi Főügyészség azt is közölte, hogy a bíróság, szökés, elrejtőzés, és bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását. A vádhatóság közléséből kiderült az is, hogy  

a bíróság úgy döntött, 30 milliós óvadék letétele esetén a férfi bűnügyi felügyeletbe kerülhet. 

A 23 éves német férfit múlt héten pénteken adták át a magyar rendőröknek a német kollégák, miután még tavaly decemberben fogták el Berlinben. Ellene európai elfogatóparancs volt érvényben, feltételezve, hogy  

ő volt a 2023. februárban Budapesten elkövetett támadássorozat egyik elkövetője. 

Érdekesség, hogy az nd.aktuell szerint a férfi kiadására annak ellenére került sor, hogy a szövetségi alkotmánybíróság azzal nem értett egyet: a berlini főügyészséget délelőtt 11 óra körül értesítették arról, hogy helyt adtak a német állampolgár azon kérelmének, amiben tiltakozott a kiadatása ellen, de ekkor már késő volt, ekkora már átadták őt a magyar hatóságoknak.

Egy másik személy, aki ellen emiatt korábban vádat is emeltek, már hazatérhetett. A nemrég európai parlamenti mandátumot szerző Ilaria Salis tavaly februári tartóztatták le, majd idén május 23-án 16 milliós óvadék fejében kiengedték a börtönből és bűnügyi felügyelet alá helyezték, nemrég pedig kiengedték a budapesti házi őrizetből, és vissza is utazott Olaszországba

https://hvg.hu/itthon/20240626_ilaria-salis-probara-tett-a-magyarorszagi-idoszak-meg-nem-epultem-fel-teljesen

Tavaly februárban egy társaság négy támadást hajtott végre Budapesten, találomra kiválasztott emberek ellen. Olyanokra támadtak, akikről feltételezték, hogy a kitörés napja nevű neonáci rendezvényre érkeztek. (Később volt egy olyan támadás is, amelyet éppen a szélsőjobboldali rendezvényre érkezők követtek el.) 

Hozzászólások