Erősen manipulációgyanús, de átment a választási törvény módosítása, ami teljesen átrajzolja a körzethatárokat 2026-ra
Már a 2026-os parlamenti választásra készülve módosította a Fidesz-kétharmad a voksolás szabályait, pontosabban az egyéni képviselői körzetek határaiat. A kormányzat szerint a változtatás “példamutatóan arányos”, de a jelek szerint igyekeztek azért úgy csinálni, hogy a Fidesznek kedvezzen.
A keddi parlamenti ülésnap utolsó szavazásaként szerepelt a napirendben a választási törvénymódosító csomag elfogadása, amelyről annak benyújtásakor megírtuk, hogy a kormánypártok csaknem 80 ponton írnák át a voksolás szabályait, már a 2026-os országgyűlési választásokra készülve. Ezek közül a legfontosabb, és a legnagyobb politikai vitát gerjesztő javaslat az egyéni választókerületek határainak átrajzolása. Az ellenzék ezt úgy értékelte, hogy a Fidesz “sunyi módon állna bosszút Budapesten”.
Teljesen átszabja Budapest választókerületi térképét a Fidesz. Van körzet, amely eddig Budán volt, most Pestre került. Megszűnik az egyetlen olyan választókerület, amelyik egyben lefedett egy teljes kerületet – most négyfelé szabdalták. Pest megyében is teljes a káosz, de itt, úgy tűnik, a Fidesz jár rosszul a körzethatár-bűvészkedéssel.
Az Országgyűlés végül 134 igen és 52 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta a sok vitát kiváltott módosító csomag kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 131 igen, 53 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el. Mindez jelentős változásokat hoz a 2026-os parlamenti választásnál. Ahogy arról a HVG is írt, a módosításokat elemző Political Capital értékelésében arra jutott, hogy „az Orbán-rendszerben már megszokott, valódi demokráciában elfogadhatatlan módon” gyorsan áterőltetett módosító csomaggal „a Fidesz, ahogy általában, igyekszik magának kedvezni”.
A fővárosban például nem álltak meg a minimális, de elégséges beavatkozásnál, hanem fenekestül felforgatták mind a 18 budapesti körzetet, szükségtelenül. A mögöttes politikai szándék sejthető: a Fidesz esélyeinek maximálisan kedvezni, az ellenzék számára pedig hátrányos kiindulási helyzetet teremteni. Most az a helyzet, hogy
teljes lesz a káosz a körzethatár-módosítások után egész Budapesten, ahol a 2022-es választáskor a 18-ból 17 egyéni választókerületet megnyert a hatpárti ellenzék.
Az ellenzéknek – és ezalatt egyre inkább a Budapesten kiemelkedően erősödő Tisza Pártot érdemes érteni – 2026-ban az összevissza variált és megváltoztatott határú és emiatt vegyesebbé váló politikai szimpátiájú körzetekben kellene megőriznie pozícióit a Fidesz ellenében. Közben a választók is össze lesznek zavarodva, hiszen az eddig megszokott körzetek és egyéni jelöltek helyett máshol, másról kell majd dönteniük.
A kormánypárti módosító csomag amúgy arra a valós helyzetre reagált, hogy a népességszám-változások miatt a közel azonos lélekszámúnak tervezett körzetek egy részénél jelentős aránytalanságok alakultak ki, ezt pedig törvényi előírás rendezni. Csakhogy amikor a Fidesznek nem volt érdeke a változtatás, nem nyúlt a nyilvánvaló mulasztásos jogsértés ellenére sem a körzetekhez, most viszont a Tisza Párt menetelése cselekvésre sarkallta. A felmérések szerint Magyar Pétert pártja közben egyre csak erősödik:
A biztos pártválasztók körében hat százalékkal vezetnek Magyar Péterék. A kutatók szerint bejutna a parlamentbe a Mi Hazánk, a DK, sőt, még a Kutyapárt is. Ha Magyar Péter utóbbiakkal fogna össze, az akár szűk többséget is hozhatna neki a Mi Hazánk-Fidesz-tengellyel szemben. Jelentősen csökkent a bizonytalanok aránya, ők a Tiszánál kötöttek ki.
Egy lecsúszott zsákfaluban játszódik, ahhoz képest mégis meglepően pozitív kicsengésű a Loupe Színházi Társulás Az éjjel soha nem érhet véget című bemutatója. De mit jelent itt a fociultrák kedvenc dala? Kritika.