6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az alakulat új páncélost vehetett át.
Újabb LYNX KF-41 gyalogsági harcjárművet vehetett át Magyar Honvédség. A páncélost a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár kapta – tette közzé az alakulat Facebook-oldala.
A 30 milliméteres ágyúval és kisebb kaliberű géppuskával is felszerelt páncélosok a háromfős kezelőszemélyzet mellett egy fél lövészrajt is tudnak szállítani.
Az alakulat kiemeli, hogy zajlanak a páncélozott harcjármű kezeléséhez és karbantartásához szükséges képzések. Az új eszköz már alighanem a Rheinmetall zalaegerszegi gyárából gördült ki.
A HVG itt írt korábban a haderőfejlesztés állásáról és készített statisztikát a beszerzések és átadások ütemtévesztéséről:
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.