Instagram-posztban jelentette be Orbán Ráhel kedden, hogy hamarosan az Egyesült Államokba költözhet családjával. A miniszterelnök lánya és férje, Tiborcz István az előző választásokat megelőzően is külföldre költöztek és bár ezúttal azt írta, „a végleges elhatározás még előttünk áll – mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”, a Válasz Online úgy értesült, a gyerekek iskolai ki- és beiratkozását már hetekkel ezelőtt véglegesítették.
Orbán Ráhel költözésének híre rögtön felkeltette a magyar internetezők érdeklődését, egyedül az időjárásra voltak kíváncsibbak nála a Google Trends adatai szerint. A statisztikákból az is kiderül, a miniszterelnök lánya akkor a legérdekesebb, amikor éppen költözik.
Az elmúlt három hónapban május 25-én látható kiugró adat, az azt megelőző napon számolt be Hadházy Ákos arról, hogy Orbán Ráhel több millió forintos karkötőt viselt. A Google grafikonja a téma relatív népszerűségét mutatja, vagyis százalékos arányban látható, hogy az adott időszakban hogyan oszlott meg a keresési kifejezés gyakorisága a legnagyobb érdeklődéshez képest.

Tavaly július óta ezeken kívül három alkalommal ugrott meg az Orbán Ráhelre indított keresések száma: február utolsó hetében, illetve tavaly novemberben kétszer is. A februári adat hátterében állhat, hogy nem sokkal hamarabb jelent meg a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdagodásáról, amire akkoriban reagált a miniszterelnök és Tiborcz István is. Előbbi újságírói kérdésekre azt mondta, lánya a saját lábán áll, az üzletember pedig úgy gondolta, a „politikai célzatú dokumentumfilmet” elkészítő oknyomozó portál „nem volt túlzottan korrekt”.
2024 novemberében Orbán Ráhel egyfelől egy luxizással került be a hírekbe, miután október 23-án két és fél milliós szettben tűnt fel, a hónap vége felé pedig az az emlékezetes videó jelent meg róla, ahol nem tudta felidézni, mikor diplomázott. A jelenet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tisztújító közgyűlésén játszódott le, itt ismertette a férje, Tiborcz István tulajdonában álló BDPST elképzeléseit a Gellért szállóval kapcsolatban is.

Öt éves távlatban kétszer váltott ki Orbán Ráhel nagyjából akkora érdeklődést, mint ezen a héten, 2024 májusában, valamint 2021 szeptemberében. Tavaly tavasszal rendezte meg ugyanis a Magyar Turisztikai Ügynökség az első influenszertripet, amiért tartalomgyártók sora mondott köszönetet személyesen a miniszterelnök lányának, de ekkor derült ki az is, harmadik éve veszteséggel működik Odu Store nevű bababoltja.
Az Orbán Ráhel iránti, négy évvel ezelőtti érdeklődés oka ugyanaz, mint ami ezen a héten, 2021 őszén a Blikk számolt be elsőként arról, hogy családjával Spanyolországba, Marbellára költözött. A két külföldre telepedésben közös, hogy akkor is néhány hónappal az országgyűlési választások előtt hagyta el Magyarországot, legutóbb azonban nem saját, hanem férje karrierje volt az indok. Tiborcz István 2021-ben egy 50 évre elítélt bűnöző egykori szállodáját vette meg.

A Google Trends 2004 óta gyűjti az adatokat, a fentiekhez hasonló érdeklődés volt megfigyelhető 2014 decemberében és 2016 februárjában. Előbbi mögött az állhat, hogy akkoriban írta meg a HVG, mennyire drága az a svájci főiskola, ahol a miniszterelnök lánya turisztikai tanulmányait folytatta, majd nem sokkal később Orbán Ráhel, azt mondta, a saját lábán áll. 2016 elején pedig két nagy hír is kiderült róla, ekkoriban kezdett tanítani a Budapesti Corvinus Egyetemen, valamint felröppentek az első pletykák arról, várandós első gyerekével.
Nem meglepő, hogy a miniszterelnök családjának fontos pillanatai kiemelt figyelmet kapnak a hazai internetezők részéről, Orbán Ráhel grafikonján 2013 grafikonja emelkedik ki a legjobban, ekkor házasodott össze Tiborcz Istvánnal. A 2018 augusztusi kiugrás azonban talán még ennél is emlékezetesebb a politikai bulvár rajongóinak: az Orbán-Tiborcz házaspár egy horvát autópályán állt meg, hogy az út szélére dobjanak egy használt pelenkát.

Figyelünk, mire kíváncsiak olvasóink. Cikkünk írásában segítségünkre volt a Google Trends. Ez a tartalom a Google-lel fennálló fizetett partnerség része, amely a Google Trends népszerűsítését szolgálja.