Az idei Budapest Fórum egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó paneljének résztvevői Ivan Krasztev, bolgár politológus vitaindítója után a populisták népszerűségének okai mellett gyakori újraválasztásukra keresték a magyarázatot. A fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a Közép-európai Egyetem (CEU) Demokrácia Intézete által a demokráciák fenntarthatóságáról rendezett fórum több paneljéhez hasonlóan ez a kerekasztal is a demokráciákra leselkedő legfőbb veszélyként foglalkozott a populista kihívással.
Mint a vitaindítóból kiderült, korábban elterjedt nézetnek számított, hogy mivel a populisták rossz – észszerűtlen és a többség érdekeivel ellentétes – programmal kormányoznak, bukásuk után nem tudnak visszatérni a hatalomba; csakhogy erre a vélekedésre az utóbbi évek tapasztalata, legalábbis Európában, teljes mértékben rácáfolt.
A legdrámaibb kérdés Ivan Krasztev szerint így már az, hogy miért olyan nehéz a populisták térnyerése után újra liberális politikával érvényesülni. Mint mondta, a populista kormányok leváltói csapdahelyzetben találják magukat: egyszerre várják tőlük, hogy ők jogállami módon éljenek a hatalommal, és azt, hogy gyorsan kiiktassák az intézményrendszerben a populisták által – saját hatalmuk bebetonozása céljából – elvégzett módosításokat. Csakhogy ez utóbbinak jellemzően jogi akadályai vannak, vagyis a populisták által semmibe vett jogállami szempontok akadályozzák a liberálisokat.
A liberális demokráciák visszarendeződésének másik döntő akadálya, hogy újabban mindkét oldalon meghatározóvá vált az az érzés, hogy „holnap már késő nyerni”, vagyis a legközelebbi választás elveszítése katasztrofális következményekkel jár.
A türelmetlenséget a jobboldalon a demográfiai krízis, baloldalon az ökológiai válság magyarázza. Az egyes politikai közösségekben mindkét problémáról az a jellemző nézet, hogy megoldásukkal máris késésben vannak az érintett társadalmak, a távolabbi jövőre pedig már nincs is értelme cselekvési tervet készíteni.
Mint az hamar kiderült, a beszélgetés résztvevői egyaránt autoriter tendenciákra hajlamos, az államot foglyul ejteni igyekvő jobboldali politikai erőkre gondolnak, amikor populistákról beszélnek, a másik oldalon pedig a liberális demokrácia inkább baloldali híveit tartják számon – noha a beszélgetés moderátora, Ece Özbey zárszóként leszögezte, hogy természetesen nem minden populista tekinthető egyúttal autoriternek is.
A panel résztvevői jobbról balra: Ece Özbey, Raluca Radu, Maciej Kisilowski, Scheiring Gábor, Ivan Krasztev.
Cabrera Martin
Raluca Radu, a Bukaresti Egyetem kommunikáció- és újságírástanára elsősorban a populista politikusok nyilvános, illetve valóságos, de titkolt célkitűzési közötti különbséget hangsúlyozta, azt állítva, hogy utóbbi feltárásával győzelmi esélyeik jelentősen csökkenek, mivel népszerűségük nem tetteikből, hanem radikális – és sokszor egészen meghökkentő – narratíváikból fakadnak.
Scheiring Gábor közgazdász és szociológus végzettségű politológus, volt országgyűlési képviselő ezzel szemben inkább azt hangsúlyozta, amit a populisták ténylegesen kínálnak szavazóiknak. Szerinte sokan érzik úgy, hogy a populistákon kívül nincs politikai képviseletük, az elitista szakértőkként viselkedő liberális politikusok nem hallják meg a hangjukat, nem ismerik el az ő gondjaikat.
Ha a liberális demokrácia nem törődik velem, én miért törődjek a liberális demokráciával?
– érzékeltette a kiábrándultak logikáját.
A populizmus egyik erőssége, hogy szakít a technokrata megközelítéssel. A populisták szakpolitika helyett szimbolikus akciókra fókuszálnak, ami sokkal erősebb hatást gyakorol a választókra, mint a színfalak mögött zajó hagyományos kormányzati munka. Nagyszabású építkezéseiket sem csak az magyarázza, hogy saját vállalkozóikat ezekből tudják feltőkésíteni. A fizikai valójukban érzékelhető, látványos projektekkel az épülő ország képét is megjelentik.
Scheiring és Krasztev egyetértettek abban, hogy a jogállam védelme a populistákkal szemben azért nem hatékony, mert a nyugati társadalmakban egyre kevesebben érzik úgy, hogy számukra is előnyös, ha a dolgok a megszokott módon mennek tovább. Ezt az érzetet erősíti, hogy Európa több országában – köztük Németországban is – hosszú évek óta stagnálnak a reálbérek, közben viszont egész szakmák szűnnek meg a technikai fejlődés miatt, közösségek bomlanak fel és az egész világ egyre kevésbé ismerhető ki és érthető meg a többség számára.
A populisták legfőbb ígérete a változtatás maga
– fogalmazott Scheiring Gábor.
Maciej Kisilowski, lengyel közigazgatási jogi szakértő, a CEU Jog és Stratégia Intézetének docense ezt némileg árnyalva arról beszélt, hogy a populisták valójában „forradalmi konzervatívok”, akiket éppen az az ígéretük tesz népszerűvé, hogy visszaállítják a társadalom hagyományos hierarchikus kötöttségeit, amelyek a fehér európai középosztály tagjainak korábban előnyös pozíciót biztosítottak. Az európaiak biztonságérzetét szerinte is a gyors technológiai, gazdasági változások kezdték ki leginkább. Bár a kutatók közötti beszélgetés inkább az okokról, mint a populistákkal szembeni siker receptjéről szólt, nem maradtak el a javaslatok sem.
Cabrera Martin
Scheiring Gábor szerint a 20. század elejének politikai átalakulásaihoz fogható megújulásra van szükség, mivel a világ maga is legalább olyan mértékben változott meg az utóbbi időben, mint az előző századfordulón. Ezen kívül a liberálisoknak is el kell sajátítaniuk a szimbolikus politikai kormányzás képességét, amelyben egyelőre inkább csak a populisták jeleskednek. És azt a közösség- és szervezetépítő munkát sem spórolhatják meg, amit a Fidesz a munkás rétegek körében elvégzett, és ami a vidéki bázisát máig jórészt biztosítja.
