Az Integritás Hatóság meggyanúsított elnöke közel 100 millió forintért vásárol földet a Balaton-felvidéken

Erről egy nemrég elérhetővé vált adásvételi szerződés árulkodik.

  • HVG

Összesen 9922 négyzetméter külterületi ingatlant vásárol a Veszprém megyei Pécsely külterületén Biró Ferenc Pál 97,5 millió forintért. A három helyrajzi számon fekvő terület egy most kifüggesztett adásvételi szerződés szerint per-, teher- és igénymentes, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területéhez tartozik – írja az Átlátszó.

A szerződésből az is kiderül, hogy Biró Ferenc Pál a most megvásárolt telkekkel közvetlenül szomszédos telkeket már korábban megszerezte, családi gazdálkodóként ökológiai gazdálkodást folytat rajtuk. A négy korábban megszerzett helyrajzi szám is Pécselyhez tartozik, pécselyi ingatlan viszont nem szerepel az elnök vagyonbevallásaiban, csak egy veszprémi szántó és egy ugyancsak veszprémi zártkert.

Az Inegritás Hatóság elnökének idei vagyonbevallásában összesen öt ingatlan szerepel: a veszprémi szántó és a zártkert mellett egy szerencsi és egy tállyai ingatlan, valamint egy solymári zártkert. A vagyonbevallásból az is kiderül, hogy januárban 68 millió forintja volt az elnöknek a bankban, és hogy 5,6 millió forintos havi fizetést kap.

Frissítés: Cikkszemlénk megjelenését követően az Átlátszó közölte az Integritás Hatóság vezetőjének álláspontját. Ebben az áll, hogy Biró Ferenc Pál valóban valóban megvásárolja a három földterületet Veszprém megyében, amely összesen 1 hektárnyi. Az elnök – írják – családi ökológiai, vegyszermentes gazdálkodást folytat a vagyonnyilatkozatában szereplő mezőgazdasági területeken és most ezeket kívánja kiegészíteni egy közeli gazdálkodási központtal. A jelenlegi földeken tényleges vegyszermentes gazdálkodást folytat a család, egészséges gabonát termelnek, a terményekből a család a Magyar Pálos Rend kolostorait támogatja, valamint saját fogyasztásra termelnek, a gazdálodásból a családnak bevétele nem származik – írják. A közlés szerint a vásárlást a család saját forrásból, részben likvid saját forrásból, részben a család tulajdonában álló ingatlan(ok) eladásából fedezi. A kérdéses területen gazdálkodási központ lesz, és a mezőgazdasági területek után járó egységes területalapú támogatást Biró Ferenc igénybe kívánja venni, egyéb támogatásra nem kíván pályázni – áll a közleményben.

Az Átlátszó korábban arról írt, hogy Biró egy 2 hektáros solymári birtokon álló házat nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, amelyet egy 2022-es szabályváltozás – a lakóhelyként szolgáló ingatlan feltüntetésének elhagyhatósága – miatt jogszerűen megtehetett. A hatóság akkor megerősítette, hogy az elnök a családjával ott lakik.

Az Integritás Hatóság elnökét januárban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség arra hivatkozva, hogy a felesége jogellenesen használt magáncélra hivatali autót, amelyet az szervezet közpénzből bérelt – ezzel pedig 14 milliós kárt okozott. Biró elismerte, hogy a felesége használta az ő miniszteri szintű pozíciójával járó kocsit, de szerinte jogszerűen tette, ezért tett panaszt a gyanúsítás ellen. Ezt a Legfőbb Ügyészség elutasította, később pedig újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki.

Bár a vonatkozó jogszabályok szerint kezdeményezhető lenne Biró Ferenc Pál felmentése, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem indított pert, és egyelőre nem is tervezi. Biró még a meggyanúsítása előtt, 2023-ban mentelmi jogért lobbizott saját maga számára Varga Judit akkori igazságügyi miniszternél, akinek jelenlegi partnere éppen az ÁSZ elnöke, Windisch László.

Hozzászólások