Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
A honvédséget átszabták és civiltelenítették, a mostani tárca aratja le az elmúlt évtized haderőfejlesztésbe tett munkáját, közben a magyar katonák nemzetközi szerepvállalása soha nem látott mértékű a honvédelmi miniszter szerint.
A Magyar Honvédség legeredményesebb időszakát hagyjuk magunk mögött
– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf az év, a ciklusa, valamint potenciálisan a honvédelmi miniszteri pozíciója utolsó éves beszámolóján a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága előtt.
„Az előző ciklusok – különösen a minket megelőző – előkészítése után nekünk jutott az a megtiszteltetés, hogy ezt végrehajtottuk” – fogalmazott a tárcavezető.
Az elmúlt 10 év arról szólt, hogy a Magyar Honvédséget – a 2015-ben induló haderőfejlesztési programmal – új pályára állítsák, és képességek terén egy magasabb szintre helyezzék – összegezte a helyzetet Szalay-Bobrovniczky. A magyar nehézdandár felállítása – ami a NATO felé vállalt kötelezettség volt – mára szinte kész, még az évben jön Tatára az utolsó Leopard harckocsi, a PZH 2000 tüzérségi ütegek pedig már korábban megjöttek. A légvédelemhez itt vannak NASAMS légvédelmi rakétarendszerek, valamint a radarok is Izraelből. A tárca kidolgozta és elfogadta a honvédség új, hosszú távú terveit, ami 2034-ig vázolja a magyar haderő jövőképét, és elhelyezi benne az új képességeket.
„Közel 90 fejlesztési program 380 projektje áll ebben az anyagban” – mondta, példaként pedig a drónképességet említette. Finanszírozásról a honvédelmi miniszter elárulta a HVG-nek, hogy az EU által a fegyverkezésre hirdetett SAFE hitelprogramra – amiből Magyarország 16,2 milliárd eurót igényelt – leadták a tételeket a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, ahol a programot kezelik.
https://hvg.hu/gazdasag/20251202_safe-hitel-ngm-hadero
Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa – aki egyedüli ellenzéki képviselőként vett részt meghallgatáson – felkérdezte a minisztert, hogy miért nem frissítették a 2021-es Nemzeti Katonai Stratégiát (NKS), aminek felülvizsgálatát maga a kormányhatározat is előírja. A honvédelmi miniszter erre azzal felelt, hogy az orosz–ukrán háború tanulságainak feldolgozása és tapasztalatainak levonása még folyamatban van, így a tanulási ciklus közepén, egy új világrend kapujában nem sok értelme lenne.

A honvédség személyi állományánál a korábbi határszolgálatot felváltották a képzések és hadgyakorlatok, az idén megrendezett Adaptive Houssars a rendszerváltás óta a legnagyobb, összkormányzati háborús szimuláció volt 22 ezer katonával.
„Az előttünk regnáló baloldal (…) egy szociális intézménnyé süllyesztette” a honvédséget – mondta Szalay-Bobrovniczky, és célkitűzése szerint a rossz, „civiles” kultúrát akarja kigyomlálni, miközben helyreállítja a szervezet presztízsét.
90 százalékos a feltöltöttsége azoknak a beosztásoknak, amire van költségvetési fedezet. A hivatásos és szerződéses állomány létszámához nem fűzött többet, ám számításai szerint a toborzókampányok 7500 új tartalékost hoztak, akik nagyrészt túlvannak a kiképzésen, 10 százalékuk megy tovább, a hivatásos, szerződéses állományba.
https://hvg.hu/kkv/20250512_honvedelmi-miniszterium-megbizas-balasy-gyula-nemzeti-kommunikacios-hivatal-honvedseg-nepszerusites
A tartalékosok előmeneteli koncepcióját a következő évben frissítik, mivel – elmondása szerint, amit a HVG is meg tud erősíteni – az irreálisan gyors előmenetel házon belül konfliktushoz vezetett a hivatásos állománnyal.
A Honvéd Kadét Programban 174 iskolában 14 080 fiatal foglalkozik katonai ismeretekkel, illetve a honvédelmi tárgy oktatása – amire önkéntesen jelentkezhettek iskolák – 378 intézményben folyik 359 egyenruhás katona oktatóval. Megemlítette az immár négyezer fiatallal folyó honvédelmi táborokat, valamint az önkéntes hadapród programot, ami az általános iskolákban fut. Felsőoktatásban tanulókra már a tartalékos rendszerrel lőnek: 14 intézményben háromezer egyetemista szerelt fel.

Az Adaptív Védelmi Programban, mely a köztisztviselőket ismerteti meg a katonai területtel, százas nagyságrendben vesznek részt közszolgák önkéntes alapon. Ennek keretein belül került sor idén az újdörögdi gyakorlótéren balesetre, mikor egy gránátot dobó civil köztisztviselő súlyosan megsérült, valamint a kiképzője is sebeket kapott. A honvédelmi tárca vezetője hősként említette az áldozatokat, akiket szerinte politikai célokra akarnak használni. Hozzátette, kárpótolják a sérülteket, de még nincs „megfejtés”, az ügyészség továbbra is nyomoz.
https://hvg.hu/itthon/20250328_Kezigranat-baleset-A-miniszter-marad-az-onkentes-harcaszati-program-marad-ahogy-a-kinzo-kerdesek-is-ebx
Radikális változásokból két dolgot nem szeret a honvédség: a radikálisat és a változást
– fogalmazott a miniszter, aki mégis sikerként értékelte a honvédek jogállását szabályozó rendeletet, ami idén lépett a területet korábban törvényi szinten szabályozó jogszabály helyére.
https://hvg.hu/360/20240425_hvg-honvedseg-kormany-kulonleges-jogrend-rendeleti-kormanyzas-alaptorveny-bianko-csekk-kezi_vezenyles
A katonai jogállást felrúgó változtatás sok kritikát kapott, többek között átalakította a szolgálati rendet, az illetményt, a parancsnokok pedig sokkal nagyobb hatáskört kaptak, a civil csökevénynek tekintett szakszervezetiséget pedig eltörölték. A miniszter szerint ezek az új jogviszony legnagyobb előnyei, és megköszönte a katonák rugalmasságát.
Cserébe az elmúlt években három részletben, összesen 35-40 százalékkal emelték az illetményeket, és több juttatást behoztak, így a fegyverpénzt, toborzópénzt és a SZÉP-kártyás utalásokat. Hozzátette: a honvédelmi alkalmazottak bérezését illetően van még munkájuk.
A jelenlegi vezetés célja egy új szolgálati kultúra kialakítása.
Kifejtette, hogy nem szeretne értéksemleges technokratákból álló honvédséget, hanem nemzeti alapon elkötelezett embereket akar látni.
A miniszter elítélte a kecskeméti MiG-alkatrész-rablást. Elmondta, hogy a rendőrség nyomoz, a honvédség házon belül pedig 10 fegyelmi eljárást indított, melyből a máig lezárt nyolc elmarasztalással végződött. Hozzátette: a roncsok nem a Magyar Honvédség tulajdonában álltak, csak a területén, és amúgy sem vittek el semmi fontosat.
https://hvg.hu/itthon/20250815_kecskemet-katonai-repuloter-betores-mig-29
Novák Előd azt kritizálta a Petőfi-laktanya átnevezését Mária Teréziára, amit a miniszter úgy hárított, hogy nem kaphat minden katonai dolog Zrínyi Miklós után nevet, az alakulat történelme pedig a Habsburg-monarchához kötődik. „Sokáig valamiért mindennek Petőfi volt a neve, nem hiszem, hogy a honvédség feladata Petőfi legacy-jének ápolása” – fogalmazott, majd hozzátette: ezen kívül nincs más laktanya vagy alakulat, ami nő nevét viselné, jóllehet a honvédség húsz százalékát alkotják a nők. Erre Novák azzal vágott vissza, hogy Zrínyi Ilona is megfelelő névadó lenne.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Magyarország létszámarányosan – NATO- és EU-színekben – katonailag komolyan teljesít – mondta Szalay-Bobrovniczky a honvédség nemzetközi szerepvállalásáról.
Három földrészen, 12 országban 15 misszióban van közel ezer katonánk, szerte a világban.
Kiemelte a Nyugat-Balkánt, mint legfontosabb területet, és emlékeztetett, hogy a boszniai misszió éléről év elején köszönt le Sticz László vezérőrnagy. Arra nem tért ki, hogy Milorad Dodik mentegetése, valamint a TEK váratlan felbukkanása miatt a szakmai munkát végző magyar katonákba vetett bizalma is megingott a helyieknek, olyannyira, hogy alacsonyabb szinten még a magyar részvétel felfüggesztése is felmerült.
Méltatta a Libanonban szolgálatot teljesítő katonákat is, akik az izraeli határ mentén ragadtak a tűzvonalban.

https://hvg.hu/360/20250123_hvg-csad-magyar-honvedseg-interju-Marsai-Viktor-biztonsagpolitikai-szakertovel-a-vedohalo-megszunt
A beszámolóból kiderült, hogy a Baltikumban légtérrendészeti feladatot ellátó – és négy hónap után a héten hazatelepülő – magyar kontingens 22 éles és 84 gyakorló riasztásra reagált több mint 500 repült órával.
A Magyar Honvédség demonstrálta, hogy a NATO megbízható szövetségese és a „magukat nagyon fenyegetve érző” baltiak segítségére siet. Szerinte a szövetség nem ingyen vonat, amire csak fel kell pattanni, hanem tenni is kell érte. A NATO-művelet mellett a magyar légierő Szlovákia, Szlovénia és Horvátország légtérrendészetében is feladatot vállal.
https://hvg.hu/vilag/20250803_gripen-litvania-nato
Novák Előd a Baltikumban légteret sértő orosz gépekre a NATO által kiadható tűzparancs miatt aggódott, és feltette a kérdést, hogy ez hogy fér bele a kormány szuverenitás- és békefelfogásába.
Szalay-Bobrovniczky erre úgy válaszolt, hogy a bevetési szabályok (rules of engagement) kőbe vésett keretet adnak ehhez. Minden nemzetközi szerepvállalást egybevéve Magyarország egy időben több mint 1500 katonával van jelent a színen – kalkulált a honvédelmi miniszter. Amit már nem csinál Magyarország, az az ukrán katonaorvosok kiképzése – fogalmazott.

Magyarország először, és nagyon sokáig egyedül állt az ukrajnai béke narratívája mellett – mondta, és hozzátette, hogy nem hisz a háború katonai megoldásban. A nemzetközi fejleményekből azt a következtetést vonta le a miniszter, hogy az amerikai béketeremtő szándék működne, csak az európai államok és politikusok akarják mindezt elgáncsolni egy „háborús stratégiával”.
Szerinte Ukrajna katonailag elvesztette a konfliktust, fennmaradása a külföldi erők napi szintű támogatásától függ. Úgy kalkulál, hogy az ukrán alakulatok 40 százalékos feltöltöttséggel harcolnak, míg az oroszoknál ez a szám 70 százalék. Oroszországban biztosított az emberutánpótlás, és magas kapacitáson termel a hadiiparuk, így számukra fenntartható a háborúzás, ráadásul az ukránokkal szemben erős és stabil a politikai rendszerük, a háború pedig társadalmi támogatottságot élvez – véli Szalay-Bobrovniczky.
Sajnálatát fejezte ki a civileket, mezőgazdaságot és infrastruktúrát és romboló támadások miatt. Elmondta, hogy információi szerint oldalanként napi ezer áldozat van, ennek a negyede halott. Ez több, mint egymilliós emberveszteség a katonáknál.
Nyitókép: Veres Viktor
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.