„A nevelés hatalmi kérdés, akaratrákényszerítés. Az empátia minden nevelésben káros” – ezt mondta Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója Proics Lilla szerint, aki az elmúlt hónapokban próbaidős nevelőként dolgozott az intézetben. A volt nevelő tegnap este a Partizánban beszélt Szőlő utcai tapasztalatairól, miután az intézmény bezárásával őt is elbocsátották.
Proics Lilla novemberben került a Szőlő utcába, egyébként színházi kritikus, tornatanár, és a NANE aktivistája is volt. Elmondása szerint saját területén nem talált állást, pedagógusdiplomájával a Szőlő utcába vették fel mint nevelő. A Partizánban azt mondta, az ott dolgozókat nem tájékoztatták előre az intézmény bezárásáról, kedd reggel értesültek róla, hogy megszűnik a munkájuk. Az ezt megelőző hónapokban csak sejteni lehetett valamit: egyre több fiút szállítottak át más intézményekbe, és nem vettek fel új munkatársakat.
Amikor az intézetbe került, még Kovács-Buna Károly volt az igazgató, akiről ekkor még nem került ki az a felvétel, amelyben bántalmaz egy növendéket.
Proics Lilla a korábbi Szőlő utcai bántalmazások híre ellenére először pozitívan csalódott: a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton arról beszéltek neki, hogy érzékenyen kell közelíteni a fiúkhoz. A gyakorlat viszont hamar rácáfolt ezekre a szavakra: Proics egy hierarchikus, merev rendszerről számolt be, ahol előírás volt a házirendben, hogy a fiúkat a vezetéknevükön kell szólítani.
Beszámolója szerint a munkája második napján hallott egy pofont – egy nevelő a mosdóban pofozta meg az egyik növendéket, így nem látta, csak hallotta a csattanást.
„Frászt kaptam” – mondta Proics.
https://hvg.hu/itthon/20251209_szolo-utcai-javitointezet-kovacs-buna-karoly-bantalmazas-video
Az első héten, amikor Proics ott dolgozott, Kovács-Buna összehívta az ott dolgozókat, és arról beszélt nekik: „a nevelés hatalmi kérdés, akaratrákényszerítés. Az empátia minden nevelésben káros, mert kiváltja a gyerekek ellenállását. A növendék bevonása a döntéshozatali folyamatba rombolja a tekintélyt” – olvasta fel a szó szerinti mondatokat Proics.
Az igazgató arról is beszélt, hogy fontos rendszeresen emlékeztetni a fiúkat: ők fogvatartottak. Szerinte hátrány, ha egy nevelő nő és vékony a hangja, mert ez fizikai gyengeséget közvetít.
Proics Lilla szerint Kovács-Buna ideges, feszült volt, amikor a fiúk idétlenkedtek, viccelődtek. A volt nevelő elmondása alapján ő kezdetben nevetett a vicceiken, utána viszont rájött, hogy ezt itt nem nézik jó szemmel, és máshogy kell viselkednie. A reggeli nevelői értekezleten mindenkinek fel kellett állni, amikor Kovács-Buna belépett a szobába – Proics számára ez is nagyon furcsa volt.
Ezzel szemben a többiek beszélgetéséből azt vette le: Juhász Péter Pál lehetett Kovács-Buna merev hozzáállásának az ellenpontja. Juhász kisállat-simogatót is szervezett a fiataloknak, az alagsorban Proics szerint még mindig ott vannak az általa behozott egzotikus állatok, például egy kígyó és egy trópusi pók.
https://hvg.hu/360/20260113_szolo-utcai-botrany-juhasz-peter-pal-mit-tudott-az-orban-kormany
Proics több emberrel is dolgozott, akiket egyszer csak elvittek az intézetből, mert felmerült, hogy Juhász Péter Pállal együtt követtek el visszaéléseket. Az intézetben Proics elmondása alapján káosz uralkodott az utóbbi hónapokban, bár a Kovács-Bunáról kikerült videó szerinte sehogy sem csapódott le, legalábbis nem hallotta, hogy bárki erről beszélne.
Az intézet rendőri felügyelet alá vonása viszont adott egyfajta folytonosságot, kiszámíthatóságot: a büntetés-végrehajtás (bv) parancsnoka szerinte pozitívan viszonyult a fiúkhoz, az ott dolgozóknak meg elmondta, hogy tilos hozzájuk nyúlni.
Ennek ellenére ezután is történt bántalmazás, akikről ez kiderült, őket elküldték, így viszont elfogytak az éjszakai nevelők. Szerinte a rendészek figyeltek arra, hogy ne legyen erőszak, az éjszakai nevelők elfogyása után átvették az ő feladatköreiket is.
Hozzátette: a Szőlő utca egy diszfunkcionális intézmény, de vannak ott olyanok, akik próbálták más irányba vinni. Ugyanakkor az a megfélemlítésre alapuló erőszakrendszer, ami kiépült, intézményesítette ugyanezeket a viszonyokat a növendékek között is, és a nevelőket is egy parancsuralmi rendszerbe szocializálta. Hallotta, hogy egyszer egy nevelő azt mondja az egyik fiúnak: „te írni, olvasni se tanultál meg, de lopni igen”.
Proics viszont azt hangsúlyozta: soha nem volt működő intézményrendszer a fiúk körül, a fogaik is rosszak voltak, innen is látható, hogy nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást. „Nem normális, hogy ennyire zártak ezek az intézmények, és semmit nem lehet tudni arról, hogy mi folyik bennük” – tette hozzá. A teljes beszélgetést itt nézheti meg:
https://www.youtube.com/watch?v=ZIoWtumv5Bc
A Szőlő utcai botrányok tavaly derültek ki, amikor letartóztatták Juhász Péter Pált, az intézet volt igazgatóját, aki a vád szerint a Szőlő utcába bejelentett fiatal nőket futtatott. Később az intézményben lévő fiúk arról vallottak, hogy Juhász szexuálisan bántalmazta őket. Az ügyben már 15 kiskorú sértettet azonosított az ügyészség, és arról is beszámoltunk, hogy kormányzati szinten több mint egy évtizede tudtak arról, hogy Juhász kiskorúakat molesztált.
https://hvg.hu/itthon/20260113_szolo-utca-15-kiskoru-sertettet-azonositott-az-ugyeszseg
Nyitókép: Partizán / YouTube