Volt honvédelmi miniszter az újdörögdi balesetről: Civilek kezébe éles kézigránátot adni felelőtlenség
Juhász Ferenc szabályszegésre gyanakszik, és a Honvédelmi Minisztérium felelősségét firtatja.
Arra hivatkozva, hogy a nyomozás még folyamatban van, a főügyészség nem közölt újabb információkat.
Egy évvel ezelőtt, 2025. március 21-én az újdörögdi gyakorlótéren, a kormánytisztviselők számára tartott önkénteskiképzésen felrobbant egy éles gránát egy fiatal nő kezében. A köztisztviselőknek mindkét kezét amputálni kellett, mellette egy kiképző katona is megsérült.
A történtek miatt honvédségi vizsgálat és büntetőeljárás is indult. Előbbi csak a balesetnél használt kézigránát-sorozat ellenőrzésére irányult, és megállapította, hogy a szériánál nem állt fenn műszaki probléma, utóbbi pedig a Magyar Hang információi szerint még mindig tart.
A Központi Nyomozó Főügyészség a büntetőeljárás érdekeire hivatkozva pedig nem volt hajlandó elárulni, hogy felvetődött-e emberi mulasztás, és ha igen, van-e gyanúsított, csupán azt közölték, hogy a nyomozás folyamatban van.
Az ügyben Kanász-Nagy Máté, az LMP országgyűlési képviselője többször is érdeklődött. A neki adott válaszokból az derült ki
A kormány mindenesetre három hónappal a történtek után, ahogyan arra ígértet tettek, rendezték, hogy „a kormányzati igazgatás azon tisztségviselője, aki önkéntes honvédelmi képzés során súlyos balesetet szenved, méltó és kiszámítható segítséget kapjon”.
Juhász Ferenc szabályszegésre gyanakszik, és a Honvédelmi Minisztérium felelősségét firtatja.