A csütörtök 16 órára, vagyis éppen a vasárnapi választásra jelentkező egyéni képviselőjelöltek esetleges visszalépésének legvégső törvényi határidejére meghirdetett sajtótájékoztató ilyen szempontból csak egy beugratás volt, hiszen a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) egyáltalán nem lép vissza a választástól.
A Kutyapártot – amúgy a DK-hoz hasonlóan – kezdettől érte az a vád, hogy indulása a Fidesz leváltását akadályozza, és az MKKP politikusai a kampányidőszakban többször is heves vitába kerültek emiatt a Tisza Párttal. Egy hete aztán bejelentették, hogy három egyéni jelöltjüket visszaléptetik, de így is maradt 75 jelöltjük.

Nagy Dávid szerint akkor is lesz a kormányváltás, ha az MKKP-ra szavaznak
HVG / Reviczky Zsolt
Az országos listához legalább 71 egyéni jelölt talpon maradása kell, így a pártlistás szavazólapon maradhat ötödikként – a Fidesz–KDNP, a Tisza Párt, a Mi Hazánk és a DK mellett – az MKKP, noha a közvélemény-kutatások szerint a párt egyéni jelöltjei esélytelenek, és listán sem tudják megugrani az 5 százalékos bejutási küszöböt.
Miután az MKKP sajtótájékoztatóján nyilvánvalóvá vált, hogy a fenti, csekély esélyek ellenére való indulás reális célja a Kutyapárt számára aligha lehet több, mint az állami párttámogatás eléréséhez kellő 1 százalékos listás eredmény elérése, Nagy Dávid, a párt listavezetője és pártigazgatója a HVG kérdésére úgy nyilatkozott:
arra fogom buzdítani a támogatóinkat, hogy egyéniben a helyi tiszás jelöltet támogassák, de listán szavazzanak a Kutyákra.
Ez egyébként ugyanaz a forgatókönyv, amire még az egyéni jelöltjei, az országos listája valamint a választási programjának bemutatása előtt is készült már az MKKP. Akkor a HVG meg is írta, hogy ilyen gesztust tesznek a Tiszának. Ettől függetlenül később ment a két párt közt az üzengetés, a Kutyapárt pedig kitartott amellett, hogy embert juttat a parlamentbe.
„Most már tényleg akkor mondjátok meg, hogy mit gondoltok a mindenről!” – ezzel a felütéssel kezdődik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt „szakpolitikai programszerűsége”, amelyben három alappillért emelnek ki. A magát „cselekvő pártként” definiáló MKKP elsősorban az aktív állampolgárságot, az önkormányzatiságot és az új alkotmány szükségességét említi.
A HVG-nek Nagy Dávid azt mondta, arra, hogy a szimpatizánsaik egyéniben a tiszás jelöltet támogassák, nem lesz központi utasítás, az egyes jelöltekre bízzák ezt, de a pártigazgató-képviselőjelölt szerint lesznek, akik az ő példáját követik. Ami a várható listás eredményt illeti, Nagy Dávid szerint az elmúlt hét megtolta az esélyeiket. Méghozzá azért, mert
a Medián által mért várható Tisza-kétharmad miatt a kutyapárti szavazók fellélegezhetnek: akkor is meglesz a kormányváltás, ha az MKKP-ra szavaznak.
Magyar Péteréknek kedvezhetett a kampány utolsó heteinek dinamikája, a Medián mandátumbecslése szerint ugyanis a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, vagyis sima kétharmados többségre számíthat.
Nagy azzal számol, hogy többen visszatérnek hozzájuk, és rájuk voksolnak, így nem tartja kizártnak az 5 százalék elérését sem. Kérdeztük az MKKP-ra nézve kellemetlen állításokat tartalmazó, a közelmúltban közzétett dokumentumfilm hatásáról is. Erről azt mondta, a párttagok erősek, és a film egy lejáratókampány volt – mint ilyen, szerinte „hozott és vitt is”.
Pártalapítók, egykori aktivisták, önkormányzati képviselők beszéltek többek között arról egy friss dokumentumfilmben, hogy szerintük Kovács Gergely, az MKKP elnöke magáncélokra költötte a párt pénzét, és 2018 óta főként miatta züllött el a csaknem 20 éve létrejött politikai közösség. Nagy Dávid pártigazgató és listavezető néhány órával később dokumentumcsomaggal felszerelkezve ment be a Partizán stúdiójába, hogy cáfolja az állításokat.
A film amúgy a párt budapesti, Széll Kálmán téri sajtótájékoztatóján is téma volt. Ezen a párt vezető politikusai, képviselőjelöltjei több okot is említettek, amiért a Kutyapártra érdemes szavazni. Ezek közé tartozik, hogy szerintük nem kevesebb forog kockán, minthogy „egy Fidesz–Mi Hazánk-tengely lassan kisodorja Magyarországot az EU-ból”. További okként sorolták fel a korrupció elleni fellépést, a fiatalok jövőjét és a magyar állampolgárok pénzügyi biztonságát.
(Nyitóképünkön az MKKP rendezvénye a Széll Kálmán téren 2026. április 9-én. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt )