„Az a szilárd meggyőződésem, hogy idiótákra bízták a kommunikáció irányítását, és ezek az idióták a saját rögeszméjüket próbálták rákényszeríteni. Tehát mi, amennyire tudtunk, ellenálltunk, de hát mindannyian tudjuk, hogy ilyen egytagú mondatok zúgtak, zengtek a teljes jobboldali médiában” – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője (a felvételen 26:40-től).
A publicista szerint a kampány fő problémája az volt, hogy „valakik valamiért úgy gondolták, hogy a magyar dolgozó nép olyan buta, mint egy pár rendőrcsizma. Tehát egytagú tőmondatokat kell neki mondani”.
Ezek után kifejtette, hogy amennyire lehetett, a Demokratánál próbáltak ellenállni a Fideszből érkező nyomásnak, de közben ugyanezek az „egytagú mondatok zúgtak, zengtek a teljes jobboldali médiában”.
Bencsik szerint „el kell, hogy jöjjön végre az az idő, hogy mindenki szabadon, a saját feje szerint megpróbálja megfejteni a rejtélyt, hogy mi történt”. Ezt követheti majd a különböző szellemi műhelyek közötti kooperáció.
Ugyanakkor Bencsik már korábban elvégezte ezt a feladatot, legalábbis a választások utáni napokban közölte, hogy a vereségért egyedül Orbán Viktor a felelős. Ha 16 éven át minden siker a miniszterelnök érdeme volt, akkor most a vereség is az ő felelőssége kell, hogy legyen – indokolta egy bejegyzésében a kijelentését.
Nehezményezi, hogy az általa rágcsálónak és kiugrott NER-kegyencnek nevezett Magyar Péter „ellopta a Békemenetet”. Azt gyanítja, hogy az agresszióban a Békemenet többi alapítója, Bayer Zsolt, Stefka István és Széles Gábor is támogatná.