Több esetben is mentőt kellett hívni azokhoz a fürdőzőkhöz, akik lecsúsztak a Sárvári Gyógyfürdő hétvégén átadott park egyik csúszdáján – hangzott el a sárvári önkormányzat szerdai testületi ülésén. Az ugytudjuk.hu beszámolója szerint 700 millió forintot költöttek el az új csúszdákra, és a menedzsment is megerősítette, hogy több vendég is balesetezett. Az új eszközöket le is zárták egy időre.
A fürdő közölte: a csúszdák jelenleg tesztüzemben vannak, ilyenkor a kivitelező viseli a felelősséget. Vizsgálatot indítottak a török gyártó bevonásával, és úgy döntöttek, súlykorlátozást vezetnek be: a korábbi 200 kilós súlyhatárt 150-re csökkentették.
A csúszdákat végül újranyitották a fürdőzőknek, hétfő óta nem történt újabb baleset az önkormányzati beszámoló szerint. Az üzemeltető állítja, hogy minden esetben az érvényben lévő biztonsági előírások betartásával járt el. A város hivatalos Facebook-oldalára kikerült egy beszámoló és több fotó a csúszdák átadásáról, az eseményen beszédet mondott Kondora István fideszes polgármester is.
Frissítés
Cikkünk megjelenése után a fürdő közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben közölték: a csúszdaparkpark összes eleme jelenleg is zavartalanul üzemel. Úgy érzékelték, hogy a sajtó sorozatos balesetekről és folyamatos mentőriasztásokról számolt be, de ez szerintük nem felel meg a valóságnak.
„Mindenekelőtt fontos kiemelni, hogy az incidensek egyetlen csúszdát érintettek, nem pedig a teljes junior csúszdaparkot. A kérdéses csúszdán történt első eset után azonnal reagáltunk” – írták és hozzátették: a kivitelezővel együttműködve rögtön felülvizsgálták a használati feltételeket, majd ezt követően módosították a csúszda használatára vonatkozó szabályokat és azok helyszíni betartatásának módját. Kiemelték, hogy a csúszdát már a megnyitásától kezdődően a gyártói előírásoknak és az engedélyekben előírt módon üzemeltették, és amióta intézkedtek és kedden újranyitották a csúszdaparkot, már több mint ezer csúszástörtént.
„Ez idő alatt mindössze négy kisebb incidens fordult elő, amelyek egyike sem járt személyi sérüléssel, és valamennyi esetben a használati szabályoktól eltérő, nem megfelelő csúszdahasználat állt a háttérben” – állították.
https://www.facebook.com/sarvarlenduletben/posts/pfbid0KigeAJDgiuQywArXaoagXGf7hAn6WctMb31PVRNjNsUp21JNo7A1YZR9d4c4JZc1l?locale=hu_HU
Nyitókép: Sárvár Lendületben / Facebook