A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkára, Sári Zsolt kedd este Facebook-bejegyzést tett közzé, melyben felsorolta azokat az ügyeket, amelyeket a ciklus végéig mindenképpen végig tervez vinni.
Ezek között említette az Örökségvédelmi Hivatal felállítását.
Azt írta, az örökségvédelem az elmúlt évtizedben szétszabdalva, önálló intézményi háttér nélkül működött. Az új hivatal országos hatáskörrel, egységes szakmai gyakorlattal és valódi döntési joggal fog dolgozni. „Nemzeti örökségünk megérdemli a méltó szakmai hátteret” – fűzte hozzá.
Bejelentette egy „21. századi közgyűjteményi és örökségvédelmi törvény” megalkotását is. Szavai szerint a jelenlegi szabályozás már nem felel meg korunk igényeinek – az új törvény célja, hogy a magyar kultúra intézményrendszere kiszámíthatóan és szakmai alapon működhessen.
Rendezik az Iparművészeti Múzeum ügyét is. Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy kilenc éve zárva van az ország egyik legszebb épülete, és egy teljes generáció nőtt fel úgy, hogy a magyar iparművészet remekeit legfeljebb könyvekből ismerheti. Hozzátette: elindítják a műemléki és múzeumi szempontokra egyaránt építő épületrekonstrukciót.
Tervei szerint megerősítik a vidéki közgyűjteményeket és örökségvédelmi helyszíneket, valamint étrehozzák az alkotóművészeti főosztályt: ennek feladata a kortárs magyar alkotóművészet nemzetközi pozicionálásának támogatása, mert a magyar képzőművészet, dizájn és fotográfia teljesítménye régóta megérdemli a nemzetközi figyelmet – magyarázta Sári Zsolt. Tudatta azt is, hogy rendezik a kulturális dolgozók bérét.
A könyvtári, levéltári és múzeumi szakemberek bére a garantált bérminimum közelében mozog. Ez nem csak méltatlan, hanem a szakemberek elvándorlása az intézményeket is veszélyezteti. A bérrendezésen a szakszervezetekkel közösen dolgozunk
– ismertette.
Arra is kitért, hogy végigviszik a decentralizációt: január 1-jével visszaadják a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Közgyűjteményi Központ tagintézményeinek önállóságát. Úgy folytatta: ehhez a jogszabályi hátteret is átalakítják az intézményvezetők, az érdekképviseletek és a munkavállalók bevonásával.
Sári Zsolt úgy fogalmazott, azt szeretné, hogy a ciklus végén elmondhassák, a magyar kultúra szabadon működik, hogy a gyűjtemények, a műemlékek és az alkotók mögött olyan rendszer áll, amely nem irányít, hanem teret ad. Az államtitkár egy tegnapi bejegyzésében összefoglalta az első száz napjának eredményeit is. Ezek között említette az elszámoltatást a közgyűjteményekben, melynek keretében átvilágítást rendeltek el a kulturális háttérintézményekben, és a vizsgálat megállapításai nyomán három kiemelt intézmény, az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum vezetőjét felmentették, de kitért az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) feltárt súlyos működési problémákra is.
Július végén az OSZMI-ben tapasztalt anomáliákról szóló tényfeltáró cikkünkben már megírtuk, hogy a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az intézmény működésével kapcsolatban felmerült problémák miatt szakfelügyeleti vizsgálatot folytatott a múzeumban. Augusztus közepén kérdésünkre a kulturális tárca tudatta, hogy lezárult a vizsgálat s annak megállapításai alapján a múzeumvezető menesztését javasolta az intézmény fenntartójának, a Vidnyánszky Attila vezette Színház- és Filmművészetért Alapítványnak.
https://hvg.hu/itthon/20260816_orszagos-szinhaztorteneti-muzeum-oszmi-miniszterium-vizsgalat-vidnyanszky-attila-kirugas
Nyitókép: Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár beszédet mond az egyiptomi művészek alkotói munkásságát bemutató, Az örökkévalóság megörökítése című kiállítás sajtóbejárásán a Szépművészeti Múzeumban 2026. július 16-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI