Szendrei-Berta Zsófi és Berta Gergő öt évet töltött Írországban, közben született meg a kisfiuk, Erik. Eredetileg azért utaztak külföldre, hogy biztosabb egzisztenciát teremtsenek az ott megkeresett pénzből itthon. Mivel Zsófi gyógytornászként többet keresett, mint a könyvelő Gergő, kényszerből ő ment vissza dolgozni tíz hónap után, Gergő pedig egy évig otthon maradt a kicsivel. Azóta örülnek, hogy így alakult, mert megtapasztalhatták, milyen sokat ad a családnak az otthon lévő aktív apa.

„Írországban hat hónapig lehet otthon maradni a babával, de akinek ez kevés, hozzácsaphatja az éves szabiját és a fizetés nélküli szabadnapjait. Nekem így jött össze a tíz hónap” – mondja Zsófi, aki szerint az ír rendszer alapvetően rugalmasabb a magyarnál, mivel az anyák általában részmunkaidőben, távmunkában mennek vissza dolgozni.

„Én is így tettem, így heti egy napon otthon tudtam lenni, addig pedig Gergő dolgozott. A betegszabadságok, munkaidő tekintetében is rugalmasak voltak, nem kellett szoronganom, hogy mi lesz a gyerekkel, ha megbetegszik, és vele szeretnék maradni. És a gyerekét otthon nevelő apa jelenség is gyakoribb volt Írországban, mint Magyarországon.”

„Az elején azt sem tudtam, mit kell csinálni, ráadásul Zsófi még szoptatta Eriket abban az időben. Nagy segítség volt, hogy délben hazajött ebédelni, szoptatni, de ettől függetlenül az altatás kezdetben nehezen ment. Egyedül voltunk, nem voltak se barátok, se ismerősök, se nagyszülők. Legnagyobb meglepetésemre mégis megoldottam a helyzetet. Ehhez át kellett alakítanom a gondolkodásmódomat: ez nem átmeneti állapot, amit gyorsan meg kell csinálni, hanem olyan helyzet, amibe bele kell helyezkedni, meg kell találni benne az összes olyan dolgot, amitől mindketten élvezzük. Amikor rossz idő volt, és csak a lakásban lehettünk, nehéz volt számomra kitalálni izgalmas dolgokat, ebben Zsófi jobb. De sok apás dolgot csináltunk, apaként voltam jelen, nem anyapótlékként” – meséli Gergő, felidézve, hogy a legkedvesebb szórakozás számukra a kirándulás volt.

„Erik például képes volt egész napokat szöszmötölni a tengerparton a kavicsokkal, kagylókkal. Építettünk, vizet vezettünk, de sokat hagytam egyedül játszani. Nyugodt, megfigyelő kisfiú volt, szerette az autó ablakából is nézni a világot. Kihívás volt számomra megtapasztalni, hogy egy tíz hónapos kisfiú még nem komoly játékokat játszik, apró világában más érdekli, mint ahogy azt az apukák rögtön szeretnék. Le kellett lassítanom a sebességem, és elfogadni, hogy bár a világ rohan, nem maradok le semmi fontosról, mert a fontos épp az ölemben vigyorog.”

Zsófinak is megvolt a maga megoldandó házija: neki azon kellett túltennie magát, hogy Gergő bizonyos dolgokat másképp csinál. „Én például mindig cicin altattam el Eriket, és féltem, hogyan fogják ezt napközben nélkülem megoldani. De sikerült: apa elénekelte neki a hétpettyes katicabogárkát, ringatta, aztán betette a kiságyba, és fogta a kezét, amíg el nem aludt. Vagy hogy Gergő el merte vinni Eriket egy szál hordozóban a tengerpartra, az erdőbe, akár egy teljes délelőttre, amit én soknak tartottam volna. Az ilyen tapasztalatok hatására megtanultam bízni Gergőben és a módszereiben, így neki is nőtt az önbizalma.”

Zsófinak jó volt tudnia, hogy a baba a távollétében is boldog, akkor is, ha kicsit néha fájt neki, hogy nem lehetett vele többet. Úgy érzi, különleges kötődés alakult a fiúk között, ami a mai napig megvan. Zsófi számára az is fontos hozadék volt, hogy Gergő is belelátott, milyen az, amikor egy anya „semmit sem csinál”, csak a babájával van otthon, és milyen, amikor kicsit vágyódik a változatosságra. „Ez segítette őt abban, hogy később jobban megértsen, amikor a második babánkkal voltam otthon. Tudta, milyen ez az időszak, mik lehetnek a frusztrációim, az örömeim, merthogy maga is belekóstolt.”

A fenti cikk a HVG Extra Business 2014/4-es számában jelent meg. Ha kíváncsi, hogyan nevelnek a világ legboldogabb emberei talpraesett és életrevaló gyerekeket, rendelje meg a Gyereknevelés dán módra című könyvet. A könyv szerzői – egy amerikai anya, aki dán férfihez ment feleségül, és egy dán anya, aki gyakorló pszichoterapeuta – szerint a dánok attól olyan híresen boldogok, ahogyan a gyerekeiket nevelik: hiszen boldog gyerekekből boldog, életrevaló felnőttek lesznek.