Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A kisebb létszámú cégeknél elbocsátásokat indukál a minimálbér-emelés, a bérnövekedés leginkább a 20-49 főt foglalkoztató cégeket érinti - tette közzé a Magyarországi Volksbank Rt. kkv-körképében kedden.
A Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) közreműködésével készült konjunktúra-kutatás szerint a mostani minimálbér-emelés ugyan kisebb, mint a 2001-es, ennek ellenére a kisebb létszámmal dolgozó cégeknél elbocsátásokat idézhet elő.
A cégek 56 százalékánál nem volt olyan foglalkoztatott, akinek bruttó bére alacsonyabb lett volna a 62.500 forintos minimálbérnél, így ezeket a társaságokat nem érintette a minimálbér növelése. Ugyanakkor a foglalkoztatottak közel 14 százalékának bére alacsonyabb volt a minimálbérnél.
A megkérdezett cégvezetők 93 százaléka hallott már arról, hogy 2006. január elsejétől egy éven át mentesül a munkáltatói járulékfizetés alól az, aki már legalább három hónapja regisztrált munkanélkülit alkalmaz. A cégvezetők 28,6 százaléka tartotta elképzelhetően, hogy a járulékkedvezményt kihasználva regisztrált munkanélkülit foglalkoztat.
A KKV Körkép januári adatai szerint a vállalkozások némileg bizakodóbban ítélik meg helyzetüket, különösen az exportálók és a közepes nagyságú cégek ítélik meg derűlátóan a helyzetüket. Továbbra is igaz, hogy a külföldi tulajdonú társaságok jobbnak ítélik meg helyzetüket, mint a magyar tulajdonúak.
Tavaly bővült a kkv szektor termelése, ami együtt járt a jövedelmezőség kis mértékű növekedésével - derül ki a felmérésből. A 2005 júliusi felmérés adataihoz képest némileg nőtt a kkv-szektor munkaerő-kereslete. Az idei első félévben mintegy 7 ezer fővelnövekedhet a kis és közepes vállalkozások munkaerő-kereslete, leginkább a közepes nagyságú vállalatok jeleznek létszámbővítési szándékot.
A KKV Körkép hiteles, és háromhavonta megjelenő adatai reményeink szerint nemcsak a gazdaságot elemző kutatók, érdeklődők számára adhatnak információkat, de maguknak a kis és középvállalkozásoknak is értékes adalékul szolgálnak. A kutatás teljes anyagát, kérés esetén, a szakújságírók rendelkezésére bocsátjuk.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.