szerző:
MTI

Befejező szakaszához érkezett az Airport City logisztikai park első épületének beruházása a Ferihegyi repülőtér közelében, az új logisztikai központ már fogadja a leendő bérlők bejelentkezéseit.

Joó Domonkos, a beruházást menedzselő, ingatlanokkal foglalkozó DTZ Hungary Kft.vezetője elmondta, hogy az ABLON befektetői cégcsoportberuházásában egy volt szovjet laktanyát is magában foglaló, összesen 65 ezer négyzetméternyi területen alakítják ki a logisztikai parkot. Az év közepére elkészülő első épület 8.300 négyzetméter, magába foglal egy 2 ezer négyzetméternyi irodaegységet is. Itt logisztikai cégek bérelhetnek majd raktárterületet. E tevékenységre nagy a kereslet, mivel a Ferihegyi repülőtér forgalma dinamikusan növekszik, a hozzávaló infrastruktúra azonban még elmarad ettől - tette hozzá. 
   
A tervekről szólva Joó Domonkos kitért arra, hogy a következő öt évben fokozatosan további, összesen 6 nagy raktárépület és az ehhez tartozó irodák épülnek ki a logisztikai parkban. A beruházás összegéről és a megtérülési időről üzleti érdekekre hivatkozva nem kívánt nyilatkozni.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
6 méter hosszú, 91 kilós kígyók okoznak egyre nagyobb kalamajkát az USA-ban

6 méter hosszú, 91 kilós kígyók okoznak egyre nagyobb kalamajkát az USA-ban

A fideszes kultúrharcosoknak kapóra jött a Gothár-ügy

A fideszes kultúrharcosoknak kapóra jött a Gothár-ügy

Azért lökött le egy kisfiút a 17 éves fiú a Tate Modern teraszáról, mert be akart kerülni a tévébe

Azért lökött le egy kisfiút a 17 éves fiú a Tate Modern teraszáról, mert be akart kerülni a tévébe

A mesés Esterházy-kincseket Ausztriában jobban megbecsülik, mint nálunk

A mesés Esterházy-kincseket Ausztriában jobban megbecsülik, mint nálunk

Dés László és Balogh Kálmán is Prima Primissima Díjas lett

Dés László és Balogh Kálmán is Prima Primissima Díjas lett

Alexander Brody: Megdöbbentett, hogy a Himnuszt kellett énekelni Orbán előtt

Alexander Brody: Megdöbbentett, hogy a Himnuszt kellett énekelni Orbán előtt