A belépési díj olyan kezdeti összeg, amelynek nagyjából tükröznie kell az átadó által a partnere beléptetésére fordított költségeit. Továbbá a koncepció márkanevének használati jogát, amellyel az átvevő az adott márkanév ismertségéből profitálhat. Emellett az átvevő által nyújtott bizonyos szolgáltatásokat is, illetve képzéseket, hozzáférést a koncepció szoftveréhez vagy speciális programjaihoz, valamint bizonyos mértékű promóciós hozzájárulást is a franchise-egység területén.
Az átvevőnek tisztában kell lennie azzal, hogy mit is kap a befizetett belépési díjért. Pontosan látnia kell, hogy az adott csomag mit tartalmaz annak érdekében, hogy a többi, hasonló koncepció által kínált szolgáltatásokkal össze tudja hasonlítani az ajánlatot. Ha egy kevéssé ismert franchise jogát szeretné megvenni valaki, akkor átvevőként érvelhet a belépési díj csökkentése mellett azzal, hogy új partnerként ő is osztozik a kockázatban. Szektortól és az adott hálózattól függően a franchise-díj 3 és 30 ezer euró, vagy 69 és 690 ezer forint közötti, ennél magasabb összeg főleg mesterdíj esetében lehet. Az a hálózat, amelyik nem kér belépési díjat, nem feltétlenül olcsóbb. Ha nem ebből az összegből, akkor más forrásból biztosan megtérülnek a befektetés költségei.
Forrás: http:// franchiseportal.hu