Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az egyes operatív programokból összesen 260 milliárd forintot csoportosít át a kormány a gazdasági operatív programba - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány szerdai budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.
A kormányfő leszögezte, a lépés a hazai kis- és közepes vállalkozások megerősítését szolgálja. Ebből a programból technológia fejlesztésre, beruházásra, bővítésre, exportösztönzésre is tudunk pénzt adni, visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatást egyaránt - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Most a munkahelyek megóvása, a gazdaságfejlesztés és élénkítés élvez elsőbbséget - indokolta a döntést a kormányfő. Hozzátette: arra lehet számítani, hogy a következő hetekben további döntéseket hoz majd a kormány azt remélve, a gazdasági válság hatásait a lehetséges minimumra lehet csökkenteni.
A kormányfő emlékeztetett arra, a kabinet korábban arról döntött, hogy az uniós támogatásokat elnyert vállalkozók, önkormányzatok automatikusan, a korábbinál nagyobb előleget kaphatnak. Brüsszelben a múlt héten azért küzdött a kormány sikerrel, hogy a korábbi szabályokat megváltoztatva adhassunk támogatást a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak munkahelymegtartás céljából - tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Mint mondta, ha egy cég egy új munkavállalót vesz fel, akkor további öt munkavállaló kap jelentős járulékfizetési kedvezményt; ennek teremtődtek meg Brüsszelben a feltételei.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.