Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) arra kéri a kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsa az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény betartásához szükséges elektronikus rendszert - közölte a kamara.
A BKIK közleménye szerint nem működik a törvény által 2010. január 1-től alkalmazandó egyéni vállalkozói tevékenység megkezdéséhez, módosításához, megszüntetéséhez rendelt elektronikus rendszer.
A vállalkozói érdekképviselet tájékoztatása szerint a kamaránál már jelentkeztek olyan vállalkozók, akik szerették volna módosítani a vállalkozáshoz kapcsolódó adataikat, de a kormányzati honlapon a szükséges informatikai rendszer nem érhető el.
A kamara közleményében kitér arra, hogy a 2009. december 31-ig élő jogszabályt az új törvény hatályon kívül helyezte a korábbi ügyintézési lehetőséget, így most az a helyzet állt elő, hogy az állampolgár nem élhet alkotmányos jogával, nem tud egyéni vállalkozó lenni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.