Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég németországi anyavállalata azt mérte fel a közép-kelet európai térségben terjeszkedési tapasztalatokkal bíró cégek bevonásával zajló felmérésében, hogy mely tényezők befolyásolják érdemben a letelepülő vállalkozások döntéseit. Ezen sikertényezők ismeretében feltérképezhető akár az is, hogy egy-egy ország milyen erősségekkel bír, illetve miben kell javulnia régiós versenytársaihoz képest.
A munkaerő képzettsége, termelékenysége, és rendelkezésre állása jelenti a telephely-választási sikertényezők legkritikusabb együttesét. Ide természetesen beleértendők a bérköltségek is, amelyek magában foglalnak bizonyos adózási szempontokat is, hiszen a jövedelemadó és a járulékok mértékében jelentős régiós eltéréseket találni. „Bármely ország tőkevonzás szempontjából lemaradásra van ítélve a jól képzett, elhivatott, eredményorientált munkaerő, és annak folyamatos utánpótlása híján ” – foglalta össze a németajkú országok 111 nagyvállalatának telephelyválasztási preferenciáit vizsgáló felmérés legfontosabb tanulságát Radó István, az Ifua Horváth&Partners ügyvezető partnere.
A kutatás másik fontos megállapítása, hogy nem az egzakt mértékek számítanak a telephelyválasztás során, sokkal inkább a tényezők dinamikája, illetve az azok tekintetében remélhető pozitív fejlődés, de legalábbis folyamatosság, megbízhatóság. „A vállalkozások számára a stabilitás, a kiszámíthatóság a legfontosabb, éppen ezért a telephely kiválasztása nem feltétlenül múlik néhány százalékon, vagy egy kezdeti kiugró kedvezmény mértékén.” – hangsúlyozta Radó István. Ebből következik, hogy a működés biztonságát szolgáló jogi és gazdaságpolitikai körülmények, illetve a napi működés kiegyensúlyozottságát ugyancsak meghatározó infrastrukturális adottságok mind a toplista élén szerepelnek.
Melyek a leginkább értékteremtő beruházások?
A kutatás a közép-európai telephelyeket 4 csoportba osztotta, aszerint, hogy milyen mértékű a telephely autonómiája a vállalatcsoporton belül, illetve hogy alapításának költség, vagy bevétel-oldali motivációi léteznek. Ez a klasszifikáció sokban meghatározza azt is, hogy az adott vállalat milyen mértékben integrálódik a helyi gazdaságba, mennyire biztosít multiplikatív értékeket a célország gazdasági fejlettsége szempontjából. A 4 csoport a következő:
Feldolgozók: ezen típusok esetében költséghatékony gyártás, összeszerelés a cél, például Nyugat-Európai piacokat célzó vertikum valamely szintjén. Önállóságuk alacsony, költségmegfontolások okán alakulnak.
Régiós ellátók: A fogyasztók elérése a motiváció, ám továbbra is alacsony önállóság mellett. Alapításuk célja elsősorban kereskedelmi korlátok, illetve szállítási költségek minimalizálása.
Gyártási csomópontok: olyan, nagyobb önállósággal bíró telephelyek, melyek elhelyezkedésük révén biztosítják a költséghatékony termékelőállítást, jól illeszkedve az ellátói hálózatba.
Közép-Kelet Európai Központ: ezek a nagy önállósággal bíró, ügyfélorientált telephelyek régiós főhadiszállásként biztosítják valamely termék vagy szolgáltatás kereskedelmét, marketing-aktivitását, kiemelt felelősség mellett.
A közép-európai felzárkózó országoknak gazdaságpolitikai szempontból különösen az utóbbi két csoport számára kell megfelelő vonzerőt kínálni, hiszen ezek biztosíthatják az adott gazdaság számára a legnagyobb arányú hozzáadott értéket, ráadásul e kategóriákban lényegesen nagyobb a befektetők hosszú távú elkötelezettsége is az adott terület iránt.
