Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az autógyártókra, illetve az ágazat beszállítóira nehezedő fokozódó nyomás immár számokban is jelentkezik.
Az autógyártókra, illetve az ágazat beszállítóira nehezedő fokozódó nyomás immár számokban is jelentkezik. Tavaly összesen 9 céget számoltak fel ebben az ágazatban, 2010 első felében pedig már 7-nél tartunk – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató statisztikájából. Annak ellenére sem javul az ágazat helyzete, hogy másfél-két éve már lezajlott egy nagyon jelentős tisztulási folyamat – kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Hasonló az arány a végelszámolt vállalkozásoknál: tavaly egész évben 7 céget szüntetett meg saját tulajdonosa, idén június végéig pedig már 5-öt. A kis számok ellenére nagy termelő erejű ágazatról van szó, amelynek 2008-as összes árbevétele 3500 milliárd forint volt.
Az ágazatban foglalkoztatottak összlétszáma stabilizálódott: az elmúlt 12 hónapban végig 50 ezer ember körül mozgott. A nagy visszaesés 2009 januárja és júniusa között következett be, amikor 15,3 százalékkal csökkent az ágazatban dolgozók száma.
Visszaesett a cégalapítási kedv is, hiszen mindössze 10 új vállalkozás alakult az első félévben, míg 2009 első félévében 12 (az éves szám 25 volt). Korábbi eljárások nyomán is kevés vállalkozást, mindössze 3-at töröltek. Az első nagy megszűnési hullám inkább 2008-ra volt tehető, hiszen a tavalyi első félévben a korábbi felszámolások és végelszámolások 10 törlést eredményeztek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.