Hetvenmillió forinttal tartoznak a Tesco építőinek

Munkagépekkel vonultak fel a tavasszal átadott hajdúböszörményi Tesco áruház építési munkálatait végző alvállalkozók szerdán az áruház mellett; a tucatnyi vállalkozónak összesen mintegy 70 millió forinttal tartozik az áruházlánc által az építéssel megbízott cég.

  • MTI MTI
Hetvenmillió forinttal tartoznak a Tesco építőinek

Lovász Gyula, a vállalkozók jogi képviselője a helyszínen az MTI-nek elmondta: a többségében hajdú-bihari cégek tavalyi és idei első negyedéves kifizetésekre várnak. A Tesco képviselői felé már januárban jelezték, hogy az általuk az építéssel megbízott cég nem fizette ki az alvállalkozókat, de megkeresésükre nem kaptak érdemi választ - fejtette ki. Az ügyvéd hozzátette: a Hajdúböszörményi Városi Bíróságon már feljelentést tettek jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt, illetve a Fejér Megyei Bíróságon kezdeményezték a fővállalkozó székesfehérvári cég felszámolását, ami folyamatban van.
 
A munkagépekkel, illetve "A legkisebb nem számít?" feliratokkal felvonult vállalkozók elmondták: összesen több százra tehető azon alkalmazottaik száma, akiknek a munkahelye most veszélybe került. Többségük kifizette az alkalmazottakat, de elmondásuk szerint, ha nem jutnak hozzá a pénzükhöz, akkor cégenként akár több tucat dolgozótól is kénytelenek lehetnek megválni. Barabás János, a földmunkákat végző Kelet Földgép Kft. ügyvezetője a demonstráción az MTI érdeklődésére elmondta: a számlázástól számított 30 napos határidővel kellett volna hozzájutnia 5,6 millió forintjához, amelyre már egy éve vár. A vállalkozó megítélése szerint "az egymást váltó kormányok is felelősek a kisvállalkozók helyzetéért, hiszen az elvégzett munka után beszedték az adót, de azért nem tesznek semmit, hogy ők megkapják az elvégzett munkájuk után járó pénzüket."

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.