Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A helyi utazási bérlet után jövőre 6 százalékkal kevesebbet kell adózni. De ha a 2011-es bérlethez még decemberben hozzájut a dolgozó, akkor még a 2010. évi szabályok szerint, vagyis többet kell adózni utána.
A helyi utazási bérletet nagyobb vállalatoknál rendszerint megveszik és kiosztják a dolgozók között, kisebb cégeknél azonban gyakran előfordul, hogy a dolgozó vásárolja meg saját magának, és a számlát később megtérítteti a munkaadójával. A cafeteriaelemek 2011-ben kedvezőbb kulccsal adóznak, ami 19 százalék, szemben a 2010-ben érvényes 25 százalékos kulccsal. A kulcs alkalmazása során a juttatás megszerzési időpontjának döntő jelentősége van.
A bérlet után – kivéve a közlekedési vállalat saját dolgozóit – abban az időpontban kell a munkaadónak az adót kiszámítani, amelyben a dolgozó megkapja a bérletet. Az átvételt az előírások miatt dokumentálni kell, azonban a bérlet tényleges átvételének időpontja már az a nap is lehet, amikor megvásárolták, függetlenül attól, hogy a jogosult csak később vette át. Az a munkáltató, aki január előtt kiosztja a bérleteket, elbukja a közel 6 százalékos adócsökkentést az éves bérletekre. A bérletek kiosztásával célszerű tehát megvárni a jövő évet.
A cikk folytatódik az Adózónán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.