Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalatok 88 százaléka foglalkoztat frissdiplomást, 66 százalékuk egy-három pályakezdő munkavállalót; a cégek elsősorban magas szintű szakmai ismereteket és magabiztos nyelvtudást várnak el – többek között ez derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) kutatásából, amellyel hallgatóinak diploma utáni elhelyezkedését vizsgálta.
A diplomás pályakövetési rendszer keretében – csaknem kétszáz vállalkozás részvételével – végzett felmérés szerint a cégek 93 százaléka a végzettségének megfelelő munkakörbe veszi fel a fiatal szakembereket, akiktől elsősorban magas szintű szakmai ismereteket és magabiztos nyelvtudást várnak el – olvasható az összegzésben.
Frissdiplomás munkaerőt a cégek 88 százaléka foglalkoztat, egyharmaduk egyetlen felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdőt, további 33 százalékuk pedig két-három felsőfokú végzettséggel rendelkező, kezdő munkavállalót vett fel az elmúlt öt évben. A pályakezdőket is alkalmazó vállalkozások további egyharmadán belül 12 százalék azon cégek aránya, amelyek négy-öt diplomás pályakezdőt vesznek fel évente, 5 százalékuk hat-tíz, 16 százalékuk pedig tíznél több, felsőfokú végzettségű munkavállalónak kínál munkát egy év alatt.
A vállalatok által megadott adatok szerint 100-ból 93 cég esetében a végzettségüknek megfelelő munkakörökben dolgoznak a diplomás pályakezdő fiatalok. A megkérdezett cégek többsége (60 százalék) szerint új munkatárs kiválasztása esetén számít, hogy a pályázó a munkakörnek megfelelő szakon szerzett oklevelet, 33 százalékuknál pedig elengedhetetlen.
A kutatásban résztvevő csaknem kétszáz vállalat 27 százaléka alkalmaz gazdálkodási és menedzsment szakon végzett fiatalt, további 17-17 százalék vett fel turizmus-vendéglátás, valamint kereskedelem és marketing szakon diplomázott szakembert. Pénzügy és számvitel szakon diplomázott munkavállalót a megkérdezett vállalatok 15, míg emberi erőforrás menedzsment szakos fiatalt 11 százaléka alkalmaz.
A vállalati visszajelzések alapján a frissdiplomások munkavégzéshez kapcsolódó készségeik, képességeik közül elsősorban az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására (11,6 százalék), illetve a folyamatos tanulásra való képességet várják el a munkaadók, amelyeket 11,2 százalékuk jelölt meg első helyen. Az önálló munkavégzésre való képességet a munkáltatók 4 százaléka, az együttműködési képességet 3,5 százalékuk tartja szükségesnek a napi munkavégzés során. A legkevesebben, alig 2 százaléknyian várnak a pályakezdőktől rugalmasságot, míg a szervező és irányító képességet egyetlen munkavállaló sem tartotta fontosnak.
A felmérés szerint a munkáltatók a fiatal munkavállalók személyes tulajdonságai közül elsősorban a feladatok pontos megértésére (70 százalék) és a probléma megoldására (60 százalék) való képességet értékelik a leginkább. Az üzleti életben kiemelten fontosnak tartják a munkavállalók az etikus magatartást és az ügyfélorientált szemléletet.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.