Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az anyacég után az elsősorban kereskedelemmel foglalkozó, szintén székesfehérvári székhelyű Cerbona Trade Kft. ellen is felszámolás kezdődött. A február végi határozat szerint a Fejér Megyei Bíróság a budapesti Etalon-Solvent Felszámoló és Vagyonkezelő Kft.-t bízta meg az eljárás lefolytatásával.
Ádám Beáta, a hitelezőkkel szemben több mint 5,7 milliárd forintos adósságot felhalmozó Cerbona Élelmiszeripari Zrt. felszámolását végző Agro-Alba Zrt. munkatársa a Napi Gazdaság Online-nak elmondta, hogy miután a 2009-ben létrehozott, 100 százalékban a Cerbona tulajdonában lévő Cerbona Trade kizárólag a tulajdonosa megbízásából végzett kereskedelmi feladatokat, sorsa már az anyacég felszámolásának tavalyi indulásakor megpecsételődött. Az üzletrészcsomagot a közelmúltban még 100 ezer forintért meghirdette a felszámoló, túladni azonban nem sikerült rajta.
A Cerbona Trade 30 dolgozót foglalkoztatva 2010-ben 288 millió forint nettó árbevétel mellett már 346,9 millió forint üzemi veszteséget produkált. A társaság árbevétele tavaly tovább csökkent, s a dolgozók száma is megfeleződött, de a lap úgy tudja, adóssága nem éri el a 100 millió forintot. Ádám Beáta szerint a közeljövőben újabb két Cerbona-cég juthat a felszámolás sorsára: a Cerbona Gabona Kft. ellen már folyamatban van az eljárás, de erre a sorsra juthat a Cerbona Karbantartó Kft. is. Arra ugyanakkor jó esély van, hogy több leányvállalat, például az Alba Kenyér Zrt., a jövőben önállóan működjön tovább.
A Cerbona Zrt. megmaradt vagyonelemei várhatóan húsvét után kerülnek ismét piacra, a meghirdetett ingatlanok között lesz a társaság jelenleg is működő, mintegy 90 dolgozót foglalkoztató székesfehérvári extrudálóüzeme. A jelenleg müzliszeleteket gyártó üzemet közel egy éve − bérlőként − a Naponta Kft. működteti.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?