Magyar és román IT cégek fogtak össze

Közös pályázatok, egymás eredményeinek és tudásbázisának hasznosulása, valamint a fiatal szakemberek régióban tartása a legfőbb célja annak a magyar-román együttműködésnek, amelyben a hajdú-bihari és a romániai Bihar megyei infotechnológiai (IT) cégek vesznek részt.

  • MTI MTI
Magyar és román IT cégek fogtak össze

A decemberben indult, nyolc hónapos projekt elsősorban a Debreceni Egyetem Informatikai Karának (DE-IK) tudásbázisára és a debreceni központú Szilícium Mező klaszter által összefogott cégekre támaszkodik magyar oldalon. Tóth István, a Szilícium Mező Kft. cégvezetője a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében folyó projekt szerdai debreceni rendezvényén elmondta: július végéig száz-száz román és magyar IT céggel veszik fel a kapcsolatot, amellyel a határon átnyúló klaszteresedés irányába tesznek lépéseket. 

A 80 ezer eurós, 95 százalékban uniós támogatású program vezetője a Debreceni Info Park Nonprofit Közhasznú Kft., míg a román partner a nagyváradi Romániai Vállalkozásokért Egyesület. Tóth István szerint a régiós IT szektor az elmúlt tíz évben hatalmas fejlődésen ment át, hisz korábban az informatikusként végzett hallgatók szinte mindegyike elhagyta a régiót. Ma már számos lehetőség áll előttük: a DE-IK új, minden igényt kielégítő épülete mellett az egyetem Kassai úti campusán informatikai inkubátorház is segíti a hallgatók helyben maradását, kutatásukat vagy az intézményben alapított spin-off cégük működését. 

A projekt - folytatta - éppen a lehetőségek szélesítését kívánja elérni: közösen könnyebb pályázati pénzekhez jutni, egymás infrastruktúrájának és hátterének felhasználásával pedig hatékonyabb munka végezhető. 

Keresztúri Zsolt projektigazgató ismertette: a program nyolc hónapja alatt feltérképezik a mintegy kétszáz cég lehetőségeit, igényeit, sőt, egyesek esetében már kész fejlesztési tervvel is találkoztak. Ezen adatok ismeretében könnyebben egymásra találhatnak a piac szereplői. Hozzátette: mivel az infotechnológia egy magas hozzáadott értékkel dolgozó húzóágazata a gazdaságnak, a szektor fejlődése a térség egészére is kedvező hatással lehet.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.