Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A német Lufthansa a következő években 3.500 alkalmazottját bocsátja el takarékossági programja részeként, hogy ismét nyereségessé tegye a légitársaságot. A létszámleépítés az adminisztratív személyzetet érinti.
"Hosszú távon csak úgy tudjuk megőrizni a munkahelyeket, ha átszervezzük az adminisztratív részlegeket, és belenyugszunk, hogy most munkahelyek szűnnek meg" - mondta csütörtökön Christoph Franz vezérigazgató.
A Lufthansa szerda este közölte, hogy az első negyedévben 381 millió eurós üzemi veszteséget szenvedett el, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak , és jóval meghaladta az elemzők által várt 289 millió eurót.
A világszerte 117 ezer alkalmazottat foglalkoztató társaság 2014-ig 1,5 milliárd euróval akarja javítani eredményét, és a megtakarítás egyharmada a létszámleépítésből ered. A légitársaság eredményét a magas üzemanyagárak, a diszkont légitársaságok és az arab társaságok támasztotta verseny, a szén-dioxid adó és az európai gazdaság általános gyengélkedése rontja le.
Rossz eredményeket közöltek a Lufthansa külföldi leányvállalatai is. Az osztrák AUA az első negyedévben rekordösszegű, 67 millió eurós üzemi veszteséget könyvelt el, ez több, mint a tavalyi teljes évi, mintegy 60 milliós veszteség. A cég 220 millió eurós takarékossági programot hajt végre, amelynek bércsökkentés is része.
Veszteségbe fordult a Lufthansa svájci leányvállalatának, a Swissnek a működése is, az üzemi veszteség 4 millió frankra rúgott, míg a múlt év első negyedében még 16 millió frank eredményt sikerült elérnie. A társaságot még a frank irreálisan magas árfolyama is sújtja. A Swiss szintén takarékoskodik, az adminisztratív területeken létszámstoppot vezetnek be és felülvizsgálják a külső tanácsadók foglalkoztatását.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.