Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A magyar reklámügynökségi piac mintegy hatoda szívódott fel 2012 folyamán a megeglőző évhez képest. A forgalom több mint 16 százaláka – több mint 8 milliárd forint – vált semmivé tavaly, s az iparág rendkívüli módon koncentrálódott: a 30 legnagyobb nyereségű ügynökség 2,1 milliárdos össznyereségének csaknem 60 százalékát öt vállalkozás jegyezte.
A vizsgált 53 ügynökség összforgalma 2012-ben 41 milliárd 681 millió forint volt szemben a 2011-es 49 milliárd 886 millióval ez pedig 8,2 milliárdos, vagyis 16,5 százalékos csökkenés egy év alatt – írja a Kreatív Online. Árbevétel alapján a legnagyobb harmincban 2012-ben 14 hazai tulajdonú reklámügynökség, 11 nemzetközi, 3 jellemzően btl-ügynökség és 2 online ügynökség szerepel.
A legnagyobb árbevételt a Café hozta össze 3,4 milliárdos forgalmával, de az ügynökség az OTP médiabüdzséjét is kezeli. Ugyanígy elsősorban a médiaügynökségi szolgáltatások miatt került második helyre a nagyon sok állami megbízást elnyerő Bell & Partners 2,3 milliárddal. A legtöbb helyet a JWT jött előre a 2011-es 29. pozíció után tavaly a 10. helyen zárt ennek alapján, a legnagyobb zuhanást a Lowe GGK szenvedte el, ők a harmadik helyről a huszonhatodikra csúsztak vissza.
A legnyereségesebb harminc ügynökség össznyeresége 13,4 százalékkal 2,5 milliárdról 2,19 milliárd forintra esett. Itt is a Café vezet 543 milliós eredményel, második a jelentős forgalomcsökkenés ellenére a D’Arcy Avenue, harmadik pedig a Bell & Partners.Miközben az online reklámpiac évek óta nő, a három legnagyobb online ügynökség, a Carnation, a Kirowski és a Neo Interactive forgalma mellett a nyereségességük is jelentősen esett, kivéve az Ebolát. A vizsgált 53 ügynökség közül 8 volt 2012-ben veszteséges.
További részleteket itt lehet olvasni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.