Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ha megvan az ötlet, túl van a pozitív szóbeli visszajelzéseken, összeállt egy kis csapat is, akik nagyjából alkalmasak a kezdeti feladatok elvégzéséhez, és bedobták a havi zsebpénzt is, akkor kap központi szerepet a prototípus, ami a következő lépés az ötlet startuppá válásának rögös útján.
A prototípus az a korlátozott funkcionalitású termék, mely rendelkezik azzal a jellemzően egy, ritkán néhány képességgel, ami a potenciális vevők egy szűk csoportjának, a korai befogadóknak már ebben a formájában is nélkülözhetetlen segítséget jelent, így hajlandóak azt használni, hajlandóak fizetni érte és visszajelzéseket adni róla – definiálja a prototípus fogalmát a Startupdate bloggere.
Az angol szakirodalom Minimum Viable Productként (MVP) szokta emlegetni. Azért minimum, mert a szükségesnél nem szabad több időt és pénzt rászánni a megvalósítására. Attól, hogy szóbeli visszajelzések alapján a termék népszerű és a vevők azt mondják, hogy akarják használni, nem biztos, hogy tényleg fogják. Ennek kiderítésére szolgál az MVP, és a visszajelzések alapján lehetőség nyílik bizonyos funkciókkal kiegészíteni a terméket, vagy éppen megszabadítani a haszontalan elemektől.
A leggyakoribb MVP értelemszerűen a majdani termék egy egyszerűsített, korlátozott funkcionalitású változata, minimális designnal, és néhány működő funkcióval. Ahol csak lehet egyszerűsíteni kell, meglévő megoldásokat, sablonokat használni, trükközni, nem nagyot álmodni. Lényegében itt már a termékét fejleszti, amivel időt spórol. Ha pedig sikert arat a prototípus, csak ki kell „színezni a skiccet” és finomhangolni az üzleti modellt.
A megfelelő MVP olyan, mint Patyomkin miniszter mű-falvai. Mikor II. Katalin cárnő meglátogatta a vidéket, – hogy demonstrálja a környék gazdasági fejlődését – a miniszter csak a házak homlokzatait építette fel. A leghíresebb Patyomkin MVP-t a Zappos vitte végbe, amikor 1999-ben lefotóztak néhány cipőt a helyi cipőboltokban, majd a fotókkal feltöltötték saját webshopjukat. Ha valaki rendelt, elautóztak a boltba, megvették a cipőt, és kiszállították a vevőnek. Egy idő után beigazolódott a sejtésük, hogy az emberek hajlandóak online cipőt venni, és akkor vettek egy saját cipőboltot. Rendszert csak ez után fejlesztettek az oldal mögé.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.