Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Magyarországon több női cégtulajdonos van, mint női cégvezető, viszont a férfiak erősen felülreprezentáltak a vállalkozásokban. A magyar cégvezetők csupán 32 százaléka hölgy. A legtöbb cégvezető és tulajdonos a 40-50 éves korosztályból kerül ki, valamint a nagy cégeknél sok a 60 év feletti tulajdonos.
A társas vállalkozásokban tulajdonosként tevékenykedők csupán 40 százaléka nő, ami jobb arány, mint a cégvezetők esetében, ott ugyanis csupán 32 százalék hölgy – derül ki a Bisnode elemzéséből. A nők aránya a vezetésben fordított arányos a cégmérettel, ugyanis minél több alkalmazottat foglalkoztat egy vállalkozás, annál kisebb a hölgyek aránya a cégbíróságon bejegyzett vezetésben. Míg a 10 fő alatti cégek vezetőinek körében több mint 30 százalékkal reprezentálják magukat a hölgyek, addig a 250 főt feletti alkalmazotti számmal rendelkező cégek vezetőinek csupán 20 százaléka nő.
A cégtulajdonosok körében valamivel több nő van, ugyanis összességében a 40 százalékot is eléri az arányuk, ráadásul itt az 50 és 249 fő közötti alkalmazotti számot foglalkoztató vállalkozásoknál arányaiban több nő szerepel tulajdonosként, mint a 20 és 49 főt foglalkoztató cégeknél.
A cégvezetők kor szerinti megoszlása cégméret alapján az látszik, hogy a legtöbb vezető a 40 és 50 közötti korosztályból kerül ki, ők ugyanis 29 százalékot képviselnek a teljes vezetői körből. A cégmérettel párhuzamosan öregedés tapasztalható a cégvezetők körében, azonban nem a legnagyobb vállalkozásoknál a legidősebb a vezetés, hanem az 50 és 249 fő alkalmazotti létszámot foglalkoztató cégeknél. A 60 év feletti cégvezetők száma minden méretkategóriában 15 százalék felett van, és az 50 és 249 fő között foglalkoztató vállalkozások vezetőinek közel 19 százaléka 60 éve feletti.
A cégtulajdonosok között kevesebb a tulajdonos a 40 feletti korosztályból, mint cégvezető, a nagyobb cégméretnél viszont az idősebb tulajdonosok felülreprezentáltabbak. A 30 és 50 közötti korosztály teszi ki a cégtulajdonosok több mint felét, de 60 év feletti is sok tulajdonos van, különösen a nagyobb cégeknél. Az 50 fő feletti cégek tulajdonosai közül ugyanis több mint 30 százalék a 60 év felettiek aránya. A vezetőkhöz hasonlóan itt is a cégméret növekedésével öregedő tulajdonosi kört találunk, azonban meglepő, hogy a 250 fő feletti alkalmazotti létszámot foglalkoztató cégek vezetőinek 3 százalékánál 30 év alatti tulajdonossal kell számolni, míg ekkora cégméretnél alig van 30 év alatti vezető. Hiába van több fiatal tulajdonos, a cégvezetést nagyobb cégméretnél nem ők végzik, derül ki a Bisnode elemzéséből.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
Az országos albérletpiacon havi szinten 1,3 százalékos, éves szinten pedig 7,3 százalékos volt a növekedés.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.