Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A harmadik alkalommal, Budapesten megtartott Startup Saunát, egy gyerekeknek tervezett mobil applikációval előálló csapat és egy online szerkesztőségeknek szánt analitikai elemzőprogramot bemutató startup közösen nyerte.
A finn startup szcéna nagyágyúi, Aape Pohjavirta, Juha Ruohonen és a SAP korábbi felsővezetője, Ilkka Kivimaki az Akváriumban és a Design Terminálban okoztak meleg pillanatokat 16 szerencsés magyar garázsvállalkozásnak. Az egyperces előadásokat, a tőlük megszokott lényegre törő kérdésekkel és kommentekkel kísérték, minden modorosságot mellőzve. Az előadások elég változatosak voltak, mind minőség, mind a termék érdekessége szempontjából. Akadtak profi előadók, meggyőző és hatásos pitch-csel, de voltak, akiket már a hallgatóság előtti szereplés is megizzasztott, részben a rutintalanság, részben a felkészületlenség miatt. A csapatok többsége még elég kezdeti szakaszban tartott, de éppen ez az a stádium, ahol a finn szakemberek leginkább be tudtak segíteni kritikájukkal és tanácsaikkal a termék - és üzletfejlesztés területén.
A délutáni, zárt coaching programon már csak hat kiválasztott startup került be. Ezek közt volt a Sopreso, a Synetiq, a Neticle, az Adatkocka, a RoboPhone, és a FruitFlan, melyek közül utóbbi kettő vehet részt Helsinkiben, a Startup Sauna accelerator programjában. A finn inkubátorház lehetőséget ad a vállalkozóknak, hogy találkozzanak tapasztalt és sikeres társaikkal, akik tanácsaikkal és kritikáikkal tudják fejleszteni ötleteiket és ezzel közelebb hozni a globális piacrajutás reményét. A programot megjárt Szalai Ferenc, a Mclue.com alapítója szerint a legfontosabb, hogy tudják a vállakozások, hogy mit várnak az inkubációs programtól, hiszen a mentorok nem fogják helyettük megmondani.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.