Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az 50 gépes üzemméretre kapott 160 millió euróból 30 millióval gazdálkodhatna a Sólyom-társaság, mert hat géppel indult volna első körben, ám amíg nincsenek meg az engedélyek, addig a pénz csak elvileg áll rendelkezésre.
Mintegy 160 millió eurója van a Sólyom Airways Kft.-nek egy bankban, amely a tervezett 50 gépes üzemméret induló költsége, ám mivel kezdetben csak hat repülővel számoltak, a keretből 30 millió euró áll rendelkezésükre – tudta meg a Napi Gazdaság.
A pénz elméletileg így megvan – legalábbis ezt állítja a lap céghez közel álló informátora –, ahhoz azonban, hogy ezt igénybe is vehessék, arra lenne szükség, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kiadja a légitársaságnak az úgynevezett AOC szakmai engedélyt.
Feltehetően ehhez kötötték a pénz lehívását az ománi befektetők. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a Sólyom bemutatta az NKH-nak az említett banki igazolást, és a cég már korábban megszerezte az első gép, az Álmos Vezér ideiglenes lajstromba vételi engedélyét, véglegesítését épp az AOC megszerzésével lehetne elintézni. A beszámoló szerint ez a gép egyelőre a lízingcégnél van.
A Sólyom Airways egyelőre nem végez kereskedelmi tevékenységet, így bevétele sem igen keletkezik, ezért a tulajdonos Sólyom Holding más tevékenységéből finanszírozták az eddigi, kéthavi működést, mintegy 120 millió forintot. A társaság további működésének finanszírozását pedig a már említett összeg felszabadulásával képzelik el, ehhez azonban az kellene, hogy felgyorsuljanak, illetve lezáruljanak az engedélyeztetési folyamatok.
A Sólyom vezetése korábban emiatt az NKH-t hibáztatta. A hatóság a Napi Gazdaságot most arról tájékoztatta, hogy a Sólyom engedélyezési eljárásainak részleteiről a vonatkozó szabályok értelmében részletes tájékoztatást nem tud adni.
Azt azonban elárulták, hogy a hatósági engedélyezéshez beérkezett anyagok minden egyes eljárásban hiányosak, illetve nem megfelelők voltak, így hiánypótlások kibocsátására volt szükség, ami az eljárás határidejét meghosszabbítja. Az engedélyek kiadása jelentős mértékben attól függ, hogy a kérelmező mikor képes hiánytalan és szakmailag megfelelő anyagokat benyújtani az egyes eljárásokban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Szerinte Moszkva sem tudja megmondani, mikor indul újra a szállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”