szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Renault sikeresen értékesítette a már évek óta kihasználatlanul üzemelő Róbert Károly körúti irodaházát. „Az Aranypart Ingatlanbefektetési Alap, mint új tulajdonos már megkezdte az épület egyedi külső és belső átalakításának engedélyeztetését. A cég befektetői hátterét egy svájci-magyar tulajdonosi kör alkotja” – mondta Bogár Roland, a tranzakció során az eladót képviselő Colliers International budapesti irodájának befektetési tanácsadója.

Az épületben több különböző funkciójú egység kialakítását tervezik. A felső emeletek inkubátor házként a Help2Startup Kft. inkubációs programjában támogatott start-up cégeknek adnak majd otthont. A szolgáltatás keretében bérbeadható (co-working) irodaterületek nagysága összesen 1500 négyzetméter, amelyre a programokra jelentkező hazai és külföldi vállalkozókat, „startuppereket” várják. Az inkubátorház egyik kiemelt célja, hogy meghatározó szereplője legyen a hazai és a régiós startup ökoszisztémának.

A földszinten létesülő bio- és naturtermék kiskereskedésen keresztül számos új, a hazai piacon ritkaságszámba menő termék bevezetését tervezik a magyar közönség számára.

Az első emeleten - mintegy 350 négyzetméteren - 20 kezelőből és 1 jógateremből álló életmódközpont indul, melyben a hagyományos nyugati orvosláson kívüli gyógykezelési módok közül választhatnak majd az érdeklődők. Szintén ezen a szinten kap helyet az 5 teremből álló Help2StartUp Center Rendezvényközpont és a hozzá tartozó, japánkerttel díszített Bonsai Teaház, amely az előbb felsorolt egységek szolgáltatásaihoz kapcsolódó rendezvényeknek ad majd otthont.

„A Help2Startup Center újszerű (belső)építészeti, lakberendezési megoldásaival és egyedi szolgáltatás portfóliójával, valamint kiváló tömegközlekedési adottságaival nem titkoltan a környék gazdasági, kulturális és életmód központjává, „szívévé” kíván válni, iránytűvé egy felgyorsult világban, és mindezt egy egyedülállóan érdekes, színes, átgondolt, harmonikus és rendkívül igényes környezetben.” – tudtuk meg az új tulajdonostól.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!