Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy ausztrál startup óránként 60 dollárért – nem csak plátói – barátokat közvetítene ki ügyfeleinek. Az alapítók elmondása szerint nem egy randizós oldalt hoznak létre, hanem olyanok számára teremtenek lehetőséget, akik magányosak és beszélgetni szeretnének.
Hatvan dollárért bárki bérelhet magának egy órára barátot egy induló ausztrál startup oldalán – írja a Business Insider. A Friends for Hire oldal alapítói azt találták ki, hogy a rendszerbe regisztráló "barátok" 60 dollárig terjedő összeget kérhetnek el azoktól a tagoktól, akik társaságra vágynak, és azért regisztrálnak be a rendszerbe, hogy valakivel beszélgethessenek. A tagoknak heti 5 dollárt kell fizetniük a rendszer használatáért. A barátokkal fizikailag ugyanakkor nem lehet érintkezni.
Az alapítók elmondása szerint nem egy randioldalt terveznek létrehozni, hanem a magányos embereknek szeretnének platformot kínálni a társalgásra. Eddig már mintegy 1500 "barát" jelentkezett be az oldalra, azon tagok számáról, akik igénybe vennek szolgáltatásaikat, egyelőre nem lehet tudni.
Az egyik alapító szerint egyre nehezebb a nagyvárosokban ismerkedni, a közösségi média elterjedésével pedig egyre többen vágynak arra, ne csak plátói kapcsolataik legyenek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.