Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A Pirate Summit Európa egyik leghíresebb startup eseménye, amit Kölnben tartanak, de a szervezők egy európai körút keretében 12 másik városba is ellátogatnak. Június 7-én Budapestre érkeznek.
A Pirate Summit, az európai tech startup szcéna egyik legnívósabb találkozója évről évre összegyűjti az iparág fontos szereplőit, az előadók között pedig globálisan elismert befektetőket és vállalkozókat sorakoztat fel. Az ötnapos rendezvény az egyedi környezetéről is híres, mivel sokan kalóznak öltözve ünneplik a startup vállalkozói kultúrát.
A kalóz allegória Michal Arringtontól, a TechCrunch alapítójától ered, aki 2010-ben írt cikkében a startup vállalkozókat modernkori kalózokhoz hasonlította. Csakúgy, mint a kalózok, ők is gyakran mindent kockára tesznek, holott a siker és meggazdagodás esélye csekély, a benne rejlő kockázat viszont magas.
A szervezők a Design Terminálban szervezett budapesti rendezvényre is izgalmas programot ígérnek, az előadók között nemzetközileg elismert befektetőkkel, mint Sitar Teli (Connect Ventures) és Thomas Grota (T-Ventures). Az előadások mellett a részt vevő startupok is prezentálhatnak, mellyel belépőt és bemutatkozási lehetőséget nyerhetnek a kölni eseményre. Az eseményre ide kattintva lehet regisztrálni, a prezentációs lehetőségre pedig e-mailben várják a szervezők a jelentkezéseket.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.