Az évszázad közepére a jelenlegi 3,9 milliárdról 6 milliárd fölé emelkedik a városlakók száma, ez pedig azt bizonyítja, hogy minden eddiginél gyorsabb ütemű lesz az urbanizáció. Indiában például az előrejelzések szerint 2050-ig 400 millióval nő a városok népessége, azaz 35 év alatt közel annyi lakást kell építeni, mintha Európában az EU-s polgárok négyötödét új otthonba költöztetnék. Mindezt úgy kellene elérni, hogy a metropolisok hagyományosan a környezetszennyezés központjainak számítanak, s Indiának nincs mivel dicsekednie: a legrosszabb levegőjű városok listáján szereplő első húsz településből 13 ott található.
Egyre többen akadnak, akik a jórészt vagy egészében üzleti vállalkozások által üzemeltetett magántelepülések építésében látják a jövő városainak fejlődési útját. A „városüzlet” hívei azzal érvelnek, hogy mivel a vállalkozók érdekeltek a nyereségességben, és fontos számukra a fogyasztói elégedettség is, hatékonyabban üzemeltetik a településeket, mint a bürokratikus és sokszor korrupt hagyományos városvezetők, akik rövid távú érdekektől vezérelve, sokszor politikai nyomás alatt tevékenykednek. Abban is bíznak, hogy amennyiben sikeresek lesznek ezek a programok, olyan intézményes változások mehetnek végbe az általános városvezetési gyakorlatban, amelyek megkönnyítik a hagyományos települések modernizálását is.
A már épülő magánvárosok fejlesztését számtalan gyermekbetegség kíséri. A nyugat-indiai Mumbai és Púna között épülő, 300 ezresre tervezett Lavasa például nem volt képes kiemelkedni a korrupció környezetéből: a közel egy évtizede tervezett építkezéseket a helyi hatóságokkal folytatott viták, s valószínűleg a vesztegetési összegek meghatározása lassították. A Lavasa nevű cég által megálmodott, 30 milliárd dollárba kerülő városnak több negyede már áll, ám a terv elfogadottságának esélyeit rontja, hogy a tervező és tulajdonos cég nem hajlandó a párbeszédre: az utóbbi ahhoz ragaszkodik, hogy eldöntse az infrastruktúra-fejlesztési kérdéseket is, és egyben korlátozni akarja a lakók jogait. Az ingatlanokat megvásárolók például csak a Lavasa engedélyével értékesíthetnék, illetve adhatnák ki a tulajdonukat.
Építkezési terület az indiai Gurgáonban. Elszigetelt világ a gazdagoknak
AFP / Andrew Caballero-Reynolds
Érdekes példának számít az Új-Delhi közelében lévő Gurgáon. Az egyik legfontosabb pénzügyi és gazdasági központtá vált települést nem szánták ugyanis magánvárosnak, ám a legújabb negyedek mégis így működnek. Az ingatlanfejlesztők egész városrészeket húznak fel a másfél milliós településen, s a gazdagok egyfajta rezervátumokban élnek. A víz- és áramellátás folyamatos ugyan, de az ivóvizet sokszor tartálykocsikban viszik az üzleti negyedbe, az ott összegyűjtött szennyvizet szabálytalanul engedik le, az áramot pedig környezetszennyező dízelgenerátorokkal állítják elő. Gurgáon gazdagjaira biztonsági magáncégek 35 ezer embere vigyáz, s az elit negyedben működik India első magán-tűzoltószolgálata.
Hasonló a nigériai Lagoson belül növekedő zárt város, Eko Atlantik is, ahol a tervezők 250 ezer ember számára hoznak létre külön világot, ami ott szintén a közüzemek folyamatos működését és a biztonsági magánszolgálatok járőrözését jelenti. Az Eko Atlantikot egyébként számtalan bírálat éri, sokak szerint a mintapéldája annak, hogy a magánvárosok létrehozásának valódi célja megvédeni a szegények gyűrűjében élő gazdag polgárokat.
A szakértők sokkal sikeresebbnek tartják a Szaúd-Arábiában épülő Abdullah Király Gazdasági Város (KAEC) tervét. Az olajban gazdag királyság területén, Dzsidda közelében kialakuló városra legalább 100 milliárd dollárt szánnak, s a program megvalósítását egy tőzsdén jegyzett cég vezeti. Bár hivatalosan a szaúdi állam is részt vesz a fejlesztésben, a munka dandárja a magántőkének jut, s Rijád képviselői és a befektetők is abban bíznak, hogy a különleges gazdasági és társadalmi feltételek – nagyobb vállalkozási és szociális szabadság – odavonzzák a külföldi befektetőket. „Úgy tervezzük, hogy a lakosság 65 százaléka 30 éven aluli lesz. Jelenleg kétszázezer szaúdi diák tanul külföldön, s ha ők hazatérnek, sok minden meg fog változni” – mondta újságíróknak Fahd al-Asid, a városfejlesztő Emaar Economic City cég ügyvezető igazgatója. A 15 százalékig kész KAEC – és három, hasonló léptékű testvérvárosa – építését ugyanakkor lassítja, hogy a politikai vezetés még nem döntötte el, mekkora lesz az ultramodern felhőkarcolókkal beépítendő település szabadságának valódi szintje.
Új lendületet vehet az egyes gyárakhoz, illetve a nem az ingatlanfejlesztésben vagyont szerzett egyéb cégekhez köthető városok fejlesztése is. Míg a XIX. és a XX. században az ipari cégek vitték a prímet – például a Dzsamsedpurt felépítő indiai Tata vagy a Pullmant felhúzó amerikai vonatkocsigyáros George Pullman –, a XXI. században leginkább internetes cégek szerveznek ilyen építkezést. Legutóbb a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg jelentette be, hogy tízezres várost hoz létre a cég alkalmazottai számára. Az egyelőre csak Zee-városként emlegetett elgondolás főtervezője az a Frank Gehry lesz, aki a bilbaói Guggenheim Múzeumot is megálmodta. A kétszáz hektáros területre tervezett településről még keveset tudni, csak annyi szivárgott ki, hogy a várost a fenntarthatóság jegyében képzelik el.
A Zee-város remélhetően nem lesz olyan, mint Pullman. Az amerikai tőkés által üzemeltetett város célja ugyanis az volt, hogy ellenőrzés alatt tartsák az alkalmazottakat, s hogy a lehető legtöbbet visszavegyék tőlük lakbér formájában. Amikor a XIX. század végén válságba került a Pullman-gyár, a tulajdonos jelentős jövedelemcsökkentést hajtott végre, ám nem mérsékelte a lakbéreket és a helyi boltok árait. Emiatt hosszú ideig tartó sztrájk tört ki, aminek állítólag köze volt ahhoz, hogy Pullmannal három évvel később szívroham végzett. A népszerűtlen gyárost – hogy testét megóvják az alkalmazottak dühétől – ólommal megerősített, betonnal körülvett koporsóba helyezték el, s a sírgödröt a temetés után aszfalttal és kátránypapírral borították be.
| Szabadnak születtek |
Tiltott határátlépés vádjával néhány órára őrizetbe vették a horvát rendőrök Vít Jedlickát, a horvát–szerb határ térségében, Vörösmart közelében kikiáltott Liberland Szabad Köztársaság önjelölt elnökét. A 31 éves, EU-szkeptikus, magát libertariánusnak mondó cseh politikus lefogása jól mutatja, nem elég a szándék egy-egy új állam, illetve nemzet létrehozására. Bár állítólag már negyedmillióan jelezték, hogy felvennék a hét négyzetkilométer területű senkiföldjén létrehozott új „ország” állampolgárságát, valószínű, hogy az Élni és élni hagyni mottót választó entitásból nem lesz semmi.  Már csak azért sem, mert csupán Jedlicka állítja, hogy a határvonal eltérő értelmezése miatt a területre sem Szerbia, sem pedig Horvátország nem tart igényt: az 1991-ben kirobbant délszláv polgárháborút nem azért vívták meg, hogy utána az érdekelt államok lemondjanak akár egy négyzetkilométerről is. Figyelemre méltó, ahogy az egyébként hűvös viszonyt ápoló Szerbia és Horvátország példásan együttműködik Liberland-ügyben: a múlt hét végén a horvát rendőrök a szárazföldről, a szerb vízirendőrök pedig a Dunán cirkálva akadályozták meg, hogy bárki is beléphessen a területre. A Duna vonalán több olyan térség akad, amelyet Belgrád és Zágráb is magáénak tart, s az, hogy éppen nem folyik vita, nem jelenti a területi követelések feladását. Ugyanez a helyzet Montenegró és Horvátország határán is, ahol a Prevlaka-félszigetet tekinti mindkét fél saját területének, ám egy 2008-ban elfogadott átmeneti egyezséggel a kérdést levették a napirendről. Liberland a lehető legteljesebb gazdasági és politikai szabadságot ígéri polgárainak. Az alkotmány értelmében például a politikusok gyakorlatilag nem szólhatnak bele a liberlandiak mindennapi életébe. Jedlicka, aki egyszer elismerte, hogy az államalapítást először reklámfogásnak tervezte, de ma már állítólag komolyan gondolja az új országot, s mindenkit vár oda, aki elégedetlen az EU-s túlszabályozással. „Az állam megalakulását semmi sem szabályozza, csak a külső erőszakkal létrejött állam diplomáciai elismerését tiltja a nemzetközi jog. Részletes szabályozás már csak azért sem születhet, mert ha most fogadnának el ilyet, akkor az a jövőbeli esetekre vonatkozna, ilyen dokumentumot pedig senki sem írna alá” – mondta a HVG-nek Valki László nemzetközi jogász, aki szerint egy-egy állam akkor válik a nemzetközi kapcsolatok alanyává, ha azt más országok is elismerik. „Egy állam megalakításához viszont mindenképpen szükség van területre, népességre, valamint olyan államhatalomra, amely képes az ország területének hatékony ellenőrzésére. Ebben a tekintetben Liberland egy vicc” – magyarázta, arra utalva, hogy Jedlicka szerint Liberland területén jelenleg egyetlen ember él. A liberlandi állampolgárság esetleges megszerzése egyébként semmiféle kibúvót nem adna a boldog tulajdonosok számára a hazai adófizetési és egyéb kötelezettségek alól. „Az állampolgárságról kötött európai egyezmény szerint egyetlen ország sem köteles tiszteletben tartani egy általa el nem ismert állam állampolgárságát” – mondta a nemzetközi jogász. Világszerte vagy hetven hasonló mikronemzet létezik, a legismertebb talán Sealand, amelyet 1967-ben hozott létre Paddy Roy Bates. Az Anglia keleti partjainak közelében lévő második világháborús tengeri erődben kikiáltott államocskának jelenleg 27 polgára van. A kanadai Új-Skócia tartomány közelében lévő egyik szigeten a Külső Baldonia nevű szuverén állam jött létre már több mint fél évszázada. A leginkább halászati bázisként használt földdarab alkotmányának egyik különlegessége, hogy nő nem léphet a területre. Az USA-hoz tartozó Nevada államban pedig Kevin Baugh alapította meg Molossia nevű szabad államát, amelyet az alaptörvény szerint banánköztársasági diktátorként irányít. |
