Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megszüntetik az állami földgázkereskedőt, amit közel két éve, 2014-ben hoztak létre, de lényegében nem csinált semmit azon kívül, hogy egy csomó közpénzt felemésztett – írja az Index.
Az Energiahivatal szerdán visszavonta az MFB Földgázkereskedő Zrt. engedélyét, ami arra utal, hogy hamarosan megszüntethetik a céget – írja az Index. A portál szerint a közel két éve létrehozott állami cég kezdettől fogva semmit nem csinált, gázzal sem kereskedett.
Viszont sok pénzbe került. A százmilliós alaptőkéből létrehozott cég már a 2014-es évet 29 millió forintos mínuszban zárta. A pénz egy része bérekre, irodabérlésre, könyvvizsgálóra, gazdasági és jogi tanácsadókra, és a most visszavont engedélyre ment el. Arról, hogy összesen mennyi közpénzt emésztett fel, valószínűleg május végén, az éves beszámoló publikálásakor fogjuk megtudni.
Az kezdettől nem volt világos, hogy miért kellett létrehozni a vállalatot, hiszen a szintén állami MVM már foglalkozott gázkereskedelemmel, mint ahogyan a Főgáz is, amelyet az állam később megvett.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.