Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A legvonzóbb munkahelyek tízes listáján tarolnak a multik, de a 3. helyezett a Szerencsejáték Zrt. A szolgáltató szektorban szeretnénk a leginkább dolgozni.
Harmadik alkalommal adták át hazánkban a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Award díjat. Az előző két évhez hasonlóan ismét az autóipar adta a legvonzóbb vállalatokat, bár az élen változott a sorrend: idén az Audi Hungaria bizonyult a legnépszerűbbnek. A magyar munkavállalók több mint 63 százaléka szeretne az Audi Hungariánál dolgozni, míg a Mercedesnél 61 százalékuk helyezkedne el szívesen.
Bár a jól ismert vállalatokhoz szívesen mennének a magyarok, mégis a legtöbb munkáltató számára egyre nagyobb kihívást jelent a tehetséges kollégák toborzása, illetve megtartása. „A Randstad Workmonitor 2015-ös év végi adataiból kiderül, hogy a munkavállalók 70 százaléka szerint a vállalatok komoly munkaerőhiánnyal fognak szembenézni 2016-ban, ráadásul ez a jelenség a versenyszféra minden területét érinti” – emelte ki Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. „Ez még inkább felértékeli a tudatos munkáltatói márkaépítést: az erős munkáltatói márkával rendelkező cégek ugyanis 46 százalékkal kevesebbet költenek toborzáskiválasztásra, valamint esetükben 28 százalékkal alacsonyabb a fluktuáció, mint más vállalatoknál.”
A nők az Audira, a férfiak a Mercedesre voksolnak
A világ legnagyobb független munkáltatóimárka-felmérése alapján az Audi Hungaria több szempont szerint is az élen végzett: a hosszú távú biztonság és a képzési lehetőségek tekintetében ítélték a legjobbnak a munkavállalók. A dolgozók ugyanakkor úgy gondolják, hogy a kecskeméti Mercedes autógyár biztosítja a legjobb karrierlehetőségeket, erős menedzsmenttel és stabil pénzügyi háttérrel bír. „A férfiaknak kiemelkedően fontos a karrierépítés, valamint a biztos pénzügyi háttér, ennek köszönhetően körükben a Mercedes a legvonzóbb munkáltató, míg a nők esetében az Audi Hungaria végzett az élen.”
A Randstad Award harmadik helyezését, a Legvonzóbb tisztán magyar tulajdonú cég elismerést kiérdemlő – állami tulajdonú – Szerencsejáték Zrt. szerezte meg. Saját szektorában kiemelkedő eredményéért különdíjat kapott továbbá az OTP, a MOL, a Richter Gedeon, a LEGO, a DM és a Nestlé, míg a tavalyi évhez hasonlóan ismét a TESCO nyerte el a Legismertebb munkáltató címet.
Összesítettben a szolgáltató szektor lekörözte az autóipart
Bár a munkáltatók között két autóipari cég végzett az élen, iparági szinten már a szolgáltató szektor megítélése a legjobb. A magyar munkavállalók közel fele szívesen dolgozna ezen a területen, megelőzve az autó-, illetve a gyógyszer- és vegyipart. „A munkavállalók megítélése szerint a szolgáltató szektorban lehet a legjobb fizetést elérni, emellett a kellemes környezet és érdekes munka tekintetében is ennek a területnek a legjobb a megítélése hazánkban.” A férfiak és a nők körében egyaránt a szolgáltató szektor végzett az élen, a második helyre rangsorolt autóipar egyedül a fiatalabb, 18–24 éves korosztály körében bizonyult népszerűbbnek.
A felmérés arra is rámutatott, hogy még a legvonzóbb cégeknek is fejlődniük kell az employer branding területén, ugyanis a hazai vállalatok továbbra sem a munkavállalók számára legfontosabb jellemzőkben jeleskednek. A dolgozók szerint elsősorban erős vezetés, pénzügyi stabilitás és jó képzési lehetőségek jellemzik a vállalatokat, miközben ők jó fizetést és biztos állást keresnek. „A munkaerőhiány erősödése nagy felelősséget helyez a cégek vállára: ahhoz, hogy itthon tartsák a tehetségeket, meg kell adniuk, amit a munkavállalók várnak, vagyis fokozatosan magasabb bérekre van szükség” – emelte ki Baja Sándor.
A Randstad Award 2016 magyar díjazottai:
A Randstad Award nyertese, Magyarország legvonzóbb munkaadója: Audi Hungaria
Legerősebb menedzsmenttel rendelkező, valamint a férfiak körében legvonzóbb vállalat: Mercedes-Benz
A legvonzóbb tisztán magyar tulajdonú vállalat: Szerencsejáték Zrt.
A legvonzóbb munkáltatók Magyarországon 2016-ban a Randstad Award toplistája szerint: (zárójelben a 2015-ös helyezések)
Különdíjak:
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.