Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A súlyos munkaerőhiány miatt olyan helyzet alakult ki számos magyar ipari parkban, hogy a vállalatok egymás munkaerőit lopják el. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint is igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint számos ipari parkban már "farkastörvények uralkodnak". Az ott székelő vállalatok egymás embereit, vagyis a szemközti üzem dolgozóit, próbálják "lenyúlni" - mondta a Népszabadságnak László Zoltán.
A napilag szombati számában kitért arra is, hogy az egyik nagy vállalkozói érdekképviselet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is a napokban hozta nyilvánosságra a súlyos munkaerőhiánnyal kapcsolatos javaslatait. Ebben többi között markáns elemként kerül elő a határon túlról érkező, kulturálisan beilleszthető, szakképzett, több tíz- vagy akár pár százezer ember bevonása.
A Népszabadság hozzátette: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megszólalt a témában, és jelezte, az MGYOSZ több álláspontjával is egyetértenek, így azzal is, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását, de - mint kiemelték - "olyanokét, akik hiányszakmákban helyezkednének el, tehát nem az itt élő magyarok munkáját veszik el".
A Prohuman Kft. a Népszabadságnak arról számolt be, hogy sok cég már felfedezte a környező országok határ menti településeinek munkaerő-potenciálját. A vállalatok ugyanakkor törekednek a kettős állampolgárokat alkalmazni, EU-n kívüli országokból érkezők foglalkoztatottsága elenyésző a nehézkes adminisztrációs folyamatok miatt is - tették hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.