szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elkenik a cukros üdítők és az elhízottság, illetve a cukorbetegség közötti kapcsolatot az üdítőgyártók által megrendelt tanulmányok – derül ki egy friss jelentésből.

A Kaliforniai Egyetem munkatársai hatvan, 2001 és 2016 között készült, az üdítőitalok és az egészségi kockázatok közötti kapcsolatot elemző tanulmányt vizsgáltak. Mint kiderült, az összes olyan elemzés, amely szerint nincs összefüggés az üdítőfogyasztás és az elhízás, illetve a diabétesz között, üdítőgyártók finanszírozásával készült. 34 tanulmány mutatott rá a kapcsolatra, ezek közül csupán egyre adott az iparágban érintett cég pénzt.

Az iparági szereplők által megrendelt tanulmányok torzíthatják a fontos közegészségügyi üzeneteket – véli az Oxfordi Egyetem professzora. Carl Heneghan szerint ezért is fontos, hogy a nagyközönség és a döntéshozók tudhassák, kinek a megbízásából készültek az elemzések.  

A független tanulmányokból egyre világosabbá válik, hogy az üdítők fogyasztása összefüggésbe hozható a cukorbetegség kialakulásával és az elhízással, mégis, vannak olyanok, akik elhiszik, hogy ez nem így van, aminek oka az a vita, amelyet a gyártók idéztek elő – magyarázta a szakértő. Hozzátette: a valóság az, hogy háború zajlik a diabétesz ellen a közegészségügyben, s mint minden háborúban, a propaganda ebben is komoly szerepet játszik.

Nem ez az első jelentés, amely hasonló megállapításra jut: a múlt hónapban egy amerikai orvosi lapban jelent meg egy tanulmány, amely szerint 2011 és 2015 között az Egyesült Államokban 96 egészségügyi szervezet fogadott el pénzt a Coca-Colától, a PepsiCótól vagy mindkét cégtől.

A legutóbbi kutatás egy, az üdítőgyártók és San Francisco közötti zajló bírósági ügy nyomán készült. A város vezetése kötelezővé tette, hogy az italokat hirdető reklámokban – hasonlóan a dohánytermékek reklámjaihoz – felhívják a figyelmet a fogyasztás egészségi veszélyeire. Erre a gyártók pert indítottak, arra hivatkozva, hogy a kötelező figyelmeztetések "félrevezetőek", és sértik a szólásszabadságot.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
16 GB RAM telefonban: megjött a Samsung eddigi legerősebb telefonja, az S21 Ultra

16 GB RAM telefonban: megjött a Samsung eddigi legerősebb telefonja, az S21 Ultra

Alkatrészhiány sújtja az autóipart, rövidített munkaidőt vezetnek be a legnagyobb német gyárakban

Alkatrészhiány sújtja az autóipart, rövidített munkaidőt vezetnek be a legnagyobb német gyárakban

A kapus félelme szabadrúgásnál: nem mindig kell sorfal

A kapus félelme szabadrúgásnál: nem mindig kell sorfal