Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hónap végén fontos ember hagyja ott a kínlódó fapados légitársaságot.
Felmondott a Ryanairnél Michael Hickey ügyvezető. A BBC News szerint a légitársaságnál ő az első vezető, aki a hónap végén távozik a járattörlések miatt bajba került cégtől.
Hickey felelt a pilóták beosztásáért, az ő feladata alapesetben is kiemelten fontos, de a Ryanair mostani helyzetében pedig kulcsfontosságú. A pilóták tömegesen hagyják ott a társaságot, az utóbbi egy évben 4700-ból hétszázan mondtak fel.
Ráadásul a The Guardian szeptember második felében azt írta, hogy a cégnél maradó pilóták munkalassítást terveznek, miután a vezetőség nem válaszolt kéréseikre, amelyek a munkakörülményeiket érintették.
A Ryanair szeptemberben teljesen váratlanul jelentette be, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami körülbelül kétezer járat kiesését jelenti. A háttérben az áll, hogy az áprilistól márciusig terjedő év szerint engedték a szabadságolást, 2018-tól kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a pilótáknak és légiutas-kísérőknek idén december végéig ki kell venniük a szabadságukat. Michael O'Leary korábban elismerte, hogy elszúrták a szabadságok kiadását.
A helyzet megoldására a Ryanair 12 ezer eurós prémiumot ajánlott a pilótáknak, de ők ezt visszautasították.
Michael O'Leary elnök-vezérigazgató Michael Hickey pótlása kemény munka lesz.
Szeptemberben itt írtunk arról, mit tanáncsolnak a fogyasztóvédők azoknak az utasoknak, akiknek törölték a járatát valamelyik légitársaságnál. A bajba került Ryanairről, a légitársaság járattörléseiről és belső feszültségeiről a HVG e heti számában is olvashatnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.