Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
151 kilogramm lejárt, nem nyomon követhető élelmiszert találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei a hajdúszoboszlói Hotel Silver éttermének konyhájában.
Az étterem ellenőrzése során 21 tételnyi olyan élelmiszer került elő, amely a gyártói vagy a konyha saját jelölése szerint már lejárt. Egy részükről – például vadhúsról és -csontról – az sem derült ki, honnan szerezték be őket.
A Nébih megtiltotta ezek forgalomba hozatalát.
A helyszínen számos egyéb, higiéniai és adminisztratív probléma is akadt. A hűtőtérben a polcok rácsozata rozsdás, a hűtőajtók és a körülöttük lévő fal, valamint az ajtótokok szennyezettek, az élvédők több helyen sérültek voltak. A konyha területén fedetlen tárolókba gyűjtötték a hulladékot.
Az önellenőrzési rendszer ellenőrzési lapjait előre kitöltötték, így maga az önellenőrzés értelmét vesztette.
A hatóság határidő tűzésével felhívta az élelmiszervállalkozást a hibák kijavítására és a jogszerű működés helyreállítására. Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.